Az elmúlt 3 hét alatt hosszú tevékenységsorozat zajlott a Nicolae Iorga Általános Iskola diákjai- pontosan az I.C. osztály és az V.C. osztály- valamint a Step by Step Napköziotthonos óvodacsoportban.
Tevékenységsorozatunk alatt gyermekeink és szüleik a következő programokon vehettek részt:
*Őszi terméseket gyűjtöttek, majd ezeket felhasználták a kézműves tevékenységen
*Őszi kézműves tevékenységen mécseseket, őszi díszeket készítettek
*Szent Márton legendáját megismerték, bemutatták Szent Márton vesszőjének történetét
*Márton napi időjóslásokat, hiedelmeket gyűjtöttek össze
*Márton napi hagyományos lampionos felvonuláson vettek részt a város régi főterén, mely a Szentháromság római katolikus templomban ért véget rövid gyermekeknek szánt szertartással, vetítéssel, perecosztással
Programsorozatunkat és ezután megszervezendő programjainkat Bethlen Gábor Alap 2015. évi „Egyéb támogatások” előirányzat „2015 a külhoni magyar szakképzés éve” elnevezésű program keretében megnyert pályázati alapból és a kedves szülők támogatásából sikerült megszerveznünk.
Célunk volt megismertetni szülőkkel, diákjainkkal a Márton napi népszokások, hagyományokat, és ezeket szerettük volna ápolni, továbbörökíteni.
Céljaink között szerepel még:
a közösség összehozása, formálása, együttműködés, segítőkészség kialakítása, megerősítése, az együttjátszás örömének felfedeztetése, családok, közösségek szabadidejének igényes eltöltése és az identitástudat fejlesztése.
Köszönet a lelkes munkáért és példamutatásért: minden kedves diákunknak és hozzátartozóinak,
szervezőinknek: Bálint Beáta magyartanárnak, Major Kinga és Torkos Erika óvónőknek, Ruskál Enikő tanító néninek, Győri Kinga festőművésznek, Bálint Kata képzőművésznek, valamint Pongrácz Panni műsorszerkesztőnek.
kölcsönajánlat komoly és becsületes magánszemélyek között 24 órán belül tudok kölcsönt nyújtani, 2% és 3% közötti éves kamatlábbal, amelyet az Ön (...)
kölcsönajánlat komoly és becsületes magánszemélyek között 24 órán belül tudok kölcsönt nyújtani, 2% és 3% közötti éves kamatlábbal, amelyet az Ön (...)
kölcsönajánlat komoly és becsületes magánszemélyek között 24 órán belül tudok kölcsönt nyújtani, 2% és 3% közötti éves kamatlábbal, amelyet az Ön (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek