reg
2025. december 29., hétfő Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 5.0890 RON
1 dollár = 4.3140 RON
100 forint = 1.3071 RON

Menjünk el vasárnap szavazni – kérik az erdélyi történelmi egyházak vezetői

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Szavazásra buzdítják a híveket a romániai államfőválasztás vasárnapi fordulója előtt az erdélyi történelmi egyházak vezetői – számolt be csütörtökön az Erdély TV.


Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szerint keresztényi kötelesség élni szavazati jogunkkal. „Nem lehet keresztény ember közömbös azzal szemben, hogy kik ülnek a kormányrúdnál, és hogyan vezetik a közönségünket, az országot. (…) Azt kérhetjük a szavazóktól, hogy katolikus szavazó az mindig olyanra adja a szavazatát, akiről tudja, hogy az egyházát és a népét, egyházának és népének az érdekeit képviseli” – közölte az érsek.

Járuljunk mindannyian hozzá az ország dolgainak alakításához, ehhez pedig a választásokon való részvétel a legjobb módja – üzente a református híveknek Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. „Minden választás egy lehetőség arra, hogy az ember kifejezhesse valamilyen véleményét. Itt vannak időszakok, amikor ezt meg lehet tenni, most meg lehet tenni. Mi pedig arra buzdítjuk a közösségünket, hogy mindenki minden választáson vegyen részt, és azzal a kevés hozzájárulással, amivel hozzá lehet járulni az ország-világ alakításához azzal mindannyian járuljunk hozzá” – fogalmazott Kató Béla. Az erdélyi magyarok közös szolidaritásáról, az összefogás szükségességéről beszélt Bálint-Benczédi Ferenc unitárius püspök. „Tudom, hogy sok a gond, sok a probléma. Az elmúlt 30 esztendőben is ezek felgyűltek, de oldottak is meg problémák. Nekünk, erdélyi magyaroknak szükség, hogy egymás mellett megálljunk és együttesen fejezzük ki ittlétünket, hogy itt élünk, itt dolgozunk, és azt akarjuk, hogy gyermekeink is itt éljenek, és itt jussanak az érvényesség világába” – nyilatkozta az unitárius püspök.  Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői szerint nem csak állampolgári, hanem keresztény kötelesség is élni a szavazati joggal.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


EPP agrar  jobb 1
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
erdelyh
tmh
EPP agrar jobb 2
EPP agrar jobb 3
EPP vedelem jobb 1
EPP agrar  jobb 1
banyavidek