EPP Védelem 3
2025. december 22., hétfő Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 5.0896 RON
1 dollár = 4.3449 RON
100 forint = 1.3159 RON

Merényletekre készülő dzsihadisták indultak Európába

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Belgiumi és franciaországi merényletekre készülő dzsihadisták tartanak Európába, az Iszlám Állam harcosai másfél héttel ezelőtt indultak útnak Szíriából, hogy Törökországon és Görögországon keresztül a kontinensre jussanak - jelentette MTI a La Derniere Heure belga napilap alapján, akik terrorellenes hatóságokra hivatkoztak.


Az újság megszerezte azt a levelet, amiben az illetékes belga hatóság az azonnali terrorfenyegetettségre figyelmeztette a rendőrségi szerveket. Az üzenetben az áll, hogy a terroristák útlevél nélkül szándékoznak Európába jutni, egyik csoportjuk Belgiumba, a másik pedig Franciaországba.

Fő célpont: Franciaország

A belga szervek szerint az Iszlám Állam terroristáinak első számú célpontja Franciaország, de nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy egyes terrorsejtek Belgiumban is merényleteket terveznek.

Három lehetséges belgiumi célpontot említettek a levélben: egy nagy brüsszeli bevásárlóközpontot, egy amerikai gyorsétteremlánc egyik helyi egységét és egy rendőrkapitányságot.

A fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM), ami továbbra is hármas, azaz súlyos fokozaton tartja az ország terrorkészültségi szintjét, arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nem sikerült nyomára akadni a március 22-i merényleteket elkövető terrorkommandó birtokában lévő fegyvereknek és robbanószereknek.

Az OCAM szerint az is növeli a terrorfenyegetettséget, hogy Belgium július 1-jén megkezdi az Iszlám Állam szíriai állásainak bombázását.

index.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


EPP agrar  jobb 1
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
EPP vedelem jobb 3
tmh
EPP agrar jobb 2
EPP agrar jobb 3
EPP vedelem jobb 1
EPP agrar  jobb 1
banyavidek