Nagybánya újabb fontos lépéshez érkezett a magyarországi Ifjúsági Főváros 2026 cím elnyeréséért folyó versenyben. A város Nyíregyházával közös pályázatban vesz részt, és a továbbjutás egyik legjelentősebb eleme a közönségszavazás lesz – vagyis a döntés szó szerint a támogatókon múlik.
A megmérettetés élőben lesz követhető december 4-én, csütörtökön 21 és 23 óra között, az M2 televíziós csatornán, ahol a nagybányai csapat is színpadra lép. A közvetítés az online felületeken is elérhető lesz a mediaklikk.hu oldalon.
A szervezők arra kérik a közösséget, hogy minél többen támogassák a nagybányai fiatalokat szavazatukkal. A voksolás egyszerűen elvégezhető: a nézőknek csak a 04-es kódot kell SMS-ben elküldeniük a 0036 20 810 1799 telefonszámra. Az élő adás alatt egy telefonszámról csupán egy szavazat adható le, a szavazás kezdetét pedig a műsorvezető jelzi majd.
Az RMDSZ nagybányai szervezet felhívása szerint a fiatalok sikere közös ügy, ezért arra buzdítanak mindenkit, hogy álljon a csapat mellé, és szerezzenek minél több pontot a térséget képviselő tehetségeknek.
„Támogassuk együtt a nagybányai fiatalokat!” – hangzik a felhívás, amelyben a szervezők a közösség erejére számítanak a megmérettetés döntő szakaszában.
medspharmacy84@gmail.com Prodáváme nejrůznější druhy léků. V nabídce mám Hypnogen, Stilnox, Zolpidem a další. (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek