A nemzetközi közösség beavatkozását szorgalmazta a keresztények üldözésének és legyilkolásának megfékezésére Ferenc pápa húsvéthétfőn, a pápai lakosztály Szent Péter térre néző egyik ablakából mondott beszédében.
A hagyományosan a húsvéti időszakban mondott Regina Coeli (Mennyek királynője) imádság végén Ferenc pápa azokról beszélt, akiket a világ számos országában "üldöznek, legyilkolnak, lefejeznek csakis azért, mivel keresztények". Az egyházfő úgy fogalmazott: "ők a mi mai mártírjaink, és sokan vannak - azt mondhatjuk, hogy többen vannak, mint bármelyik más korban".
Ferenc pápa azt kérte, hogy a nemzetközi közösség "ne szemlélje szótlanul és tétlenül ezt az elfogadhatatlan bűncselekményt", amely veszélybe sodorja a legalapvetőbb emberi jogokat. "A nemzetközi közösség ne fordítsa másfelé a tekintetét!" - szólított fel az egyházfő.
A keresztények üldözése volt az egyik központi témája a Rómában bemutatott húsvéti szertartásoknak. A Colosseumnál nagypénteken este tartott keresztúton Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a keresztények "keresztre feszítése" szemünk láttára és a világ cinkos hallgatása közepette folyik. Az üldözött és legyilkolt keresztényekért imádkoztak a Szent Péter-bazilikában a szombat esti vigílián, és Ferenc pápa róluk beszélt húsvét vasárnapi üzenetében is.
Megválasztása óta Ferenc pápa többször hangoztatta már, hogy korunkban több a hitéért meghaló keresztény mártír, mint ahányat a keresztényüldözések első évszázadaiban gyilkoltak le.
Nagycsütörtökön 147 keresztény egyetemistát öltek meg Kenyában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei. A pápa küldötte, Fernando Filoni bíboros a húsvétot a szíriai és iraki keresztények jordániai és kurdisztáni menekülttáboraiban töltötte. A Vatikáni Rádiónak a bíboros úgy nyilatkozott, hogy az iraki Kurdisztánba menekült keresztények azt remélik, Ferenc pápa ellátogat hozzájuk.
hirado.hu
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek