Noileg
2026. szeptember 03., csütörtök Hilda napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Néptánc és kézműves tábor zajlott a Hollósy Házban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Néptánc és kézműves tábort szerveztek a Hollósy Házban. Július 31 – augusztus 4-e között a délelőtti órákban a 4 és 10 év közöttieket várták, délután pedig a nagyobb korosztály kézműveskedett.


A táborban több mint harmincan vettek részt, ezek közül a kicsik mintegy húszan voltak. A szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület kézművesei, Szerémi Csilla és Breg Endy Rolland régi játékokat, ékszereket készítettek hagyományos anyagokból. Diósípot, pörgettyűt, spárgából font karkötőt, virágtartót, valamint faragott ajtódíszt, gyöngygyűrűt, karkötőt, anyagvirágot készítettek, de csuhéból is kézműveskedtek apró virágokat a tábor résztvevői.

A óvodások és kisiskolások emellett néptáncot és népi gyermekjátékokat tanultak Lovász Zsófiával és Dénessel, ezúttal a gyermekek somogyi kanásztánccal ismerkedhettek meg. A táncból készült rövid koreográfiát az apró táncosok az idei Szent István Napok keretében tartott Hungarikum esten mutatják majd be a szülőknek és az érdeklődőknek.

A tábor támogatói a Bethlen Gábor Alap valamint a Communitas Alapítvány.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)

Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)

Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek