noi
2025. szeptember 12., péntek Mária napja
árfolyam:
1 euro = 5.0694 RON
1 dollár = 4.3258 RON
100 forint = 1.2943 RON

Nyolcezren a váradi Szent László-szoborért

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Közel nyolcezer támogató aláírással csatolva iktatta hétfőn petícióját a nagyváradi polgármesteri hivatalban az a civil csoportosulás, amely szeretné, ha egy közpénzből elkészített, új Szent László-szobor kerülne a városalapítóról elnevezett főtérre.


„Remélem, hogy a nyolcezer aláírás jobb belátásra bírja majd a városvezetést, és a kölcsönös tisztelet jegyében eleget tesz a kérésnek" – közölte a kezdeményező Sztuflák Gyula Ede.

A városháza előtt tartott rövid sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy március eleje óta közel kétszer annyi szignó gyűlt össze, mint eredetileg remélték, ráadásul nemcsak magyar ajkúak, hanem román nemzetiségűek is támogatják a méltányosság szellemében kért szoborállítást.

„Akik aláírták, mind meggyőződéssel mondták, hogy nekünk ez járna. Valamikor a vár volt a központ, szép lenne ott is egy Szent László-szobor, de mi azt szeretnénk, ha a Szent László téren állna" – szögezte le Sztuflák Gyula Ede.

Mint ismeretes, miután a nagyváradi önkormányzat elutasította a római katolikus püspökség javaslatát, hogy a régi barokk kőszobrot helyezzék el a téren, szóbeli ígéret hangzott el arról, hogy a restaurálás befejeztével a nagyváradi várban kap majd helyet a lovagkirály emlékműve.

Annak főtérre való elhelyezésétől eddig elzárkóztak, rendszerint azzal érvelve, hogy az uniós támogatásból átépítés alatt álló tér projektjében csupán három szobor – egy ortodox és egy görög katolikus püspök, valamint Ferdinánd román király – szerepel, a kivitelezés során történő változtatás pedig veszélyeztetné a finanszírozást.

Sztuflákék viszont petíciójukban azt kérik, hogy a városvezetés ugyanúgy járjon el, mint a másik három emlékmű esetében. Idén határozza meg a szobor helyszínét a téren – ők a Fekete Sas Palota bejáratánál képzelték el –, majd írjanak ki pályázatot a makettre, hogy utána jövő nyáron, amikorra már lezárul a térfelújítás, fel lehessen avatni az új szobrot.

Lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a szobor kinézetével kapcsolatos konkrétumokat nem fogalmaztak meg, csupán annyit kérnek, hogy lovas szobor legyen, a tervet pályáztassák meg, és a döntésekbe a civileket is vonják majd be.

Sztuflák egyelőre bizakodó, pedig az önkormányzat a múlt hónapban megtagadta tőlük az engedélyt arra, hogy a Főutcán gyűjtsenek aláírást a szoborért, miközben ugyanoda, de egy más célból tartott szignógyűjtésre jóváhagyta a „sátorverést".

krónika.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Györgyi 2015.04.23 00:54:39
Szent László királyunk városa Nagyvárad akkor is, ha gáncsoskodnak.


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek