k rmdsz
2024. május 08., szerda Mihály napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Október 2-án lesz a kvótaellenes népszavazás

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Október 2-ára írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kedden – derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleményből.


 

A KEH Sajtóigazgatóságának közleménye szerint az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, valamint a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján – figyelemmel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatára – döntött az országos népszavazás kitűzésének időpontjáról.

Az Országgyűlés május 10-én hozott határozatot a népszavazás elrendeléséről a kormány javaslatára. A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – írja az MTI.

Ismert, Szanyi Tibor alkotmányjogi panaszt nyújtott be hétfőn, hogy megakadályozza a kormány kvótaellenes népszavazását. A Magyar Nemzet egyébként úgy tudja, hogy Szanyi akcióját nem egyeztette előre az MSZP vezetésével, arról csak utólag szólt. A szocialisták hivatalos kommunikációja ugyanis a kvótareferendum kapcsán az, hogy a szavazóik „Európa védelmében” maradjanak otthon. Kormos Kata, Szanyi Tibor sajtófőnöke ugyanakkor lapunknak azt mondta, hogy az EP-képviselő projektjéről van szó, nem ez volt az első lépése, és folyamatosan egyeztet a pártvezetéssel.

A Jobbik mellette van, de máshogy szeretné

„A Jobbik a kötelező betelepítési kvótát – csakúgy mint minden értelmetlen brüsszeli diktátumot – kezdetektől fogva ellenez, ezért a Fidesz minden vágyálmával ellentétben arra kéri tagjait, szimpatizánsait, szavazzanak a kvóta ellen. Reméljük, egyszer végre a Fidesz is szakít azzal a bevett gyakorlatával, hogy »amit Brüsszel kér tőlünk az szükségtelen, méltánytalan és igazságtalan, de teljesítjük! «” – írja sajtóközleményében a Jobbik.

Hozzáteszik, hogy ők inkább az alaptörvényben rögzítenék a kvóta elutasítását, és ha a referendum nem lesz eredményes vagy érvényes, az Orbán Viktor személyes felelőssége lesz.

Bojkottál az Együtt, távol marad a DK és az MSZP

Az Együtt is reagált a kvótareferendum kiírására, a párt a „Magyarország teljes jogú európai uniós tagságát támogató ügyben aláírásgyűjtésbe kezd, és bojkottkampányt indít országszerte kitelepüléseken és Facebook-hirdetéseken az Európa-ellenes népszavazással szemben”.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány október 2-án kezdi meg Magyarország kivezetését az Európai Unióból, Gyurcsányék a népszavazást a kilépés előszobájának tartják. Aki távol marad a referendumtól, az Magyarország EU-ban maradására szavaz – írják.

A kvótareferemdumon való részvételre buzdítja a választókat a Magyar Liberális Párt elnöke. Fodor Gábor, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, kedden az MTI-nek arra reagált, hogy Áder János köztársasági elnök október 2-ra írta ki a népszavazás időpontját.

A politikus azt mondta, hogy a népszavazási kérdés hamis és manipulatív, mert nincs szó kényszerbetelepítésről, az EU csak azt várja el, hogy Magyarország folytassa le 1294 ember menekültügyi eljárását. Szavai szerint most már csak egy lehetőségük maradt, „demokrata módon elmenni és igennel szavazni".

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a Fidesz az „értelmetlen és érvénytelen" népszavazási kérdéssel és a „hecckampánnyal" a valódi problémákról, a szegénységről, kiszolgáltatottságról, alacsony bérekről, érdemtelen gazdagodásról, leromló egészségügyről és oktatásról szeretné elterelni a figyelmet. A PM azt javasolta a választóknak, hogy ne vegyenek részt a kvótareferendumon.

Az MSZP elnökhelyettese szerint a kvótareferendum Magyarország Európai Unióból való kilépését készíti elő. Gőgös Zoltán keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, az MSZP azt javasolja: „mindenki maradjon otthon, hogy maradhassunk Európában"

A Fidesz a baloldalnak is odaszúrt

A Fidesz-frakció szerint október 2-án meg kell állítani Brüsszelt, amelynek bevándorláspárti politikája veszélybe sodorja Magyarországot és Európa egységét.

De odaszúrtak hazai politikai ellenfeleiknek is: „A magyar baloldal bevándorlókat akar betelepíteni, ezért kezdettől támadja a népszavazást és bojkottot hirdetett ellene" - értékeltek, kiemelve: az októberi népszavazáson meg kell védeni Magyarország függetlenségét és nemet kell mondani a kényszerbetelepítésre.

A kormány arra kéri a magyar polgárokat, hogy mondjanak nemet a kényszerbetelepítésre, Brüsszel bevándorláspolitikájára - mondta Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke kedden Budapesten, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta: Brüsszel nem, csak a magyarok dönthetnek arról, kikkel akarnak együtt élni Magyarországon – számolt be az MTI.

mno.hu

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

LOAN szia, gyors kölcsönt kínálunk.... Ön üzletember vagy nő? Pénzügyi stresszben (...)

LOAN szia, gyors kölcsönt kínálunk.... Ön üzletember vagy nő? Pénzügyi stresszben (...)

LOAN szia, gyors kölcsönt kínálunk.... Ön üzletember vagy nő? Pénzügyi stresszben (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek