Magyar Becsület Renddel tüntette ki Tőkés LászlótÁder János, Magyarország köztársasági elnöke Orbán Viktorkormányfő előterjesztésére, az indoklás hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést.
A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent határozat szerint bátorságának és emberi méltóságának - ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt - kivételes elismeréseként adományozza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőnek (Fidesz-KDNP), volt királyhágó-melléki református püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének Áder János államfő.
Tőkés László 2009-ben, a romániai forradalom huszadik évfordulóján kapta meg Traian Băsescu államfőtől a legrangosabb hazai kitüntetést, az indoklás szerint annak a kivételes bátorságának és emberi méltóságának az elismeréseként, amely "a személyes példa erejével a román nép kommunista diktatúra elleni történelmi forradalmának kirobbanásához vezetett".
Az elismerést március 3-án visszavonta Klaus Johannis államfő. A lépést Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.
transindex.ro
Stanislav SVĚDECTVÍ Z OKAMŽITÁ PŮJČKA 400,000 Kč Vážený pane/paní, Přestaňte plýtvat časem a (...)
A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle (...)
A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT A LEGJOBB HITELEK 30 PERC ALATT Üdvözlöm, azonnali kölcsönre van szüksége? Mindenféle (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek