Idén ötödik alkalommal rendezik meg az esperességi adventi vásárt 2025. december 13-án, szombaton, 16 és 19 óra között a Szentháromság-templom előtti téren. A meghitt esemény a Nagybányai Esperesség plébániáinak, szerzetes közösségeinek, egyesületeinek és lelkiségi mozgalmainak összefogásával valósul meg, és mára a helyi közösség egyik legvártabb adventi hagyományává nőtte ki magát.
A vásárban házi készítésű sütemények, tészták, ünnepi finomságok, kézműves portékák, karácsonyi díszek és számos egyéb különlegesség közül válogathatnak az érdeklődők – mindez adományok ellenében. Az esemény nem kereskedelmi jellegű: elsődleges célja, hogy közös lelki ráhangolódást kínáljon Krisztus születésének ünnepére, és megerősítse a közösség összetartozását.
A vásár záróakkordjaként ünnepélyes keretek között gyújtják meg a harmadik adventi gyertyát a szabadtéri óriáskoszorún. A szertartás Tasnádi András, a Nagybánya-újvárosi református gyülekezet lelkipásztorának és kórusának közreműködésével zajlik majd, különleges lelki élményt kínálva minden jelenlévő számára.
A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne bekapcsolódni az adventi készületbe, és egy bensőséges, közösségi élménnyel gazdagodni.
medspharmacy84@gmail.com Prodáváme nejrůznější druhy léků. V nabídce mám Hypnogen, Stilnox, Zolpidem a další. (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek