A Gázai övezetből a tavalyi Erős szikla hadművelet óta először rakétákkal lőtték kedd este Izraelt – jelentette az izraeli tízes kereskedelmi tévécsatorna esti híradása.
Az ország déli, a gázai övezettel szomszédos részén és Asdódban kilenc hónap után újra megszólaltak a légvédelmi szirénák, de az első értesülések szerint nincsenek sebesültek vagy anyagi kár. A területet a Reuters beszámolója szerint egy rakéta érte.
A hadsereg illetékesei szerint az utóbbi napokban nem voltak előzetes riasztások, amelyek felkészítettek volna a lövedékre. Egyelőre nem világos, hogy szerdán megkezdődik-e a tanítás a veszélyeztetett településeken.
A Gázai övezetet uraló Hamász elleni tavaly nyári Erős szikla hadműveletet lezáró tűzszünet óta nem csapódtak be gázai rakéták izraeli területen.
Or Heller, a tévé katonai szakértője szerint az övezetben egymással és a Hamásszal harcban álló különböző radikális iszlamista szervezetek vitája miatt lőhették Izraelt, de az efféle lövedékek útnak indítását a Hamász mindeddig sikeresen megakadályozta.
Egyelőre egyik Gázában működő szervezet sem vállalta a felelősséget a támadásért.
nol.hu
VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: isabellemonica9@gmail.com Hitelt keres adósságai törlesztésére Kölcsönt keres saját vállalkozása elindításához Hiteleket keres nagy projektekhez Van egy álma, és rájön, hogy ez n VIGYÁZAT Nem alszik, mert nem tudja, hogyan vegyen fel kölcsönt. E-mail cím: (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek