Régi farsangi bálok és karneváltemetés

1881-ben a tél Nagybányára két héten át szakadó esõ után tört be, de a dermesztõ hideg sem tette fagyossá a farsangi bálok hangulatát. Az elsõ farsangi mulatságot január 15-én az Ifjúsági Kör a Nagyszálló termében rendezte, majd azt a Nõegylet, a Polgári Kör és a Korcsolyázó Egylet bálja követte.

A rendezõk aranyozott keretû táncrenddel, azaz a táncok sorrendjét tartalmazó jegyzékkel kedveskedtek, a karzatokat hímzett terítõkkel, a zenekar emelvényét színes vásznakkal díszítették, a fali tükrök csillárok ragyogó fényét verték vissza, de a férfiak nem ezeket a kellékeket, hanem a budapesti vendégek által is körülrajongott nagybányai hölgyeket csodálták.

Zsiga, a prímás akkor húzott rá, amikor a terem nagyórájának a mutatója kilencet jelzett.

A francia négyest és a füzértáncot 40-50 pár táncolta. A több táncból, különbözõ lépésekbõl összetett csoportos tánc próbára tette a rendezõket, mert úgy kellett irányítaniok a táncosokat, hogy mindenki azonos ideig táncoljon. A leleményes rendezõk egy vidám vetélkedõt is kitaláltak. Két táncos közül egy hölgyet az vihetett egy táncfordulóra, aki hamarabb felfalt egy húszcentiméteres kétszersültet.

A Nagybánya és Vidéke a nõegylet báljáról közölt tudósítását a következõ báli adomával színesítette:

- Ha a sör elfogyott, hozzon legalább egy pohár friss vizet - mondta egy idõsebb úr a pincérnek.

- Azzal szolgálhatok, éppen most hoztak be egy kancsó hideg vizet.

- Már az igaz, hogy jó hideg, tessék parancsolni, itt a kancsó, én is éppen most húztam belõle egyet - szólt közbe Andris, Zsiga zenekarának a fuvolása.

- A kancsóból ittál? - kérdezte az úr.

- Hát persze.

- Köszönöm, én akkor már nem kérek belõle.

Azon a farsangon nemcsak Nagybányán, hanem Felsõbányán is gyakran énekelték a bányászok és a bányahivatalnokok az alábbi selmeci dalt: „A barna sörnek párja nincs,/ a barna leány csókja kincs.”

1907. február 12-én, húshagyó kedden temették el a farsangot Nagybányán. A Polgári Kör által rendezett temetés utolsó részét a Nagybánya címû hetilap így örökítette meg:

- Végül megindult a gyászos menet. A menet élén ott járt a halál, rémesen zörögtek a csontjai... Rémesen csillogott a kaszája, amelyen fekete betûkkel sötétlett a kivégzett neve, Karnevál, utána ment egy gyászruhás nagybõgõ, bõgés nélkül, mert oly nagy volt a fájdalom, hogy kiapadt húrjainak bõgõ ereje... Vége a temetésnek. Eltemették a jókedvû Karnevált. A gyászoló gyülekezet a halotti torba fogott és hajnalig tartó táncos mulatságba.

Boczor  József

Bányavidéki Új Szó