Katonai tiszteletadás mellett avatták fel a Világ Igaza kitüntetésben részesült revisnyei Reviczky Imre posztumusz vezérőrnagy szobrát a Fiumei úti sírkertben. A szobor Stremeny Géza szobrászművész alkotása.
Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter az avatóünnepségen elmondta: revisnyei Reviczky Imre egy igaz ember, egy nagyszerű, bátor katona volt, aki mert másként gondolkodni abban a korszakban, amelyben - Radnóti Miklós szavai szerint - szinte dicsőség volt ölni, és nemcsak parancsra. A posztumusz vezérőrnagy több ezer munkaszolgálatoson segített, miközben a saját és családja életét is kockáztatta. A hős katona nevét nemcsak Magyarországon méltatják ezért, hanem Romániában és Izraelben is állnak emléktáblái, s megkapta a világ igaza kitüntető címet - emelte ki a tárcavezető.
Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta: Reviczky Imre szobrával a Fiumei úti sírkert története jelentősen gazdagodott, nemcsak művészeti értéke által, de a posztumusz vezérőrnagy példamutatása miatt is. Reviczky Imre megállásra és gondolkodásra késztet majd mindenkit, aki belép a sírkertbe. A főigazgató megemlékezett a nemrég elhunyt Kerényi Imréről is, aki közel egy éve kezdeményezte a szobor felállítását.
Reviczky Imre Nagybányán is szolgált a II. világhaború alatt, nevéhez fűzödik több ezer zsidó megmentése a deportálástól. Tetteit emléktábla is méltatja Nagybányán, a veresvízi templomban.
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL BECSÜLETES HITELEK CSALÁS NÉLKÜL Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? (...)
ESZTER RUTTKAI GYORS KÖLCSÖN FELVÉTELE ! 100.000 Ft-tól 500.000.000 Ft-ig kínálok kölcsönöket kedvező, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek