noi
2025. szeptember 10., szerda Nikolett, Hunor napja
árfolyam:
1 euro = 5.0737 RON
1 dollár = 4.3122 RON
100 forint = 1.289 RON

Szilágyság: előadásokat, kiállítást és Zsibói Magyar Napokat rendeznek a hétvégén

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A zsibói Wesselényi Társaság 7. alkalommal rendezi meg idén a Zsibói Magyar Napokat. A háromnapos rendezvénysorozat péntek délután a botanikus kert pincéjében veszi kezdetét, ahol nótázással egybekötött bográcsban főtt finomságokkal várják az érdeklődőket.


Szombat délelőtt a zsibói művelődési házban tudományos előadást tart dr. Czégényi Dóra, dr. Bartha Katalin Ágnes, Hover Zsolt Sándor és Györfi György, melyet Molnár Anita zenés műsora követ. Délután 7 órától a Nagyváradi Szigligeti Társulat Játék a kastélyban című színdarabját nézheti meg a közönség.

A vasárnap délelőtti ünnepi istentiszteletet és a rendezvényt, Marosán Csaba színművész Költésztünk vadvirága című rendhagyó Petőfi műsora zárja. A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

Október 6-án, délután 6 órától, a Zilahi Református Nagytemplom templomkertjében az aradi vértanúkra emlékezve koszorúzási ünnepséget tartanak.

Október 7-én a szilágybagosi kultúrotthonban Anya-konferenciára kerül sor. A délelőtti előadásokat anyáknak, leendő anyáknak, kisgyermekkel foglalkozóknak szervezik.

Vasárnap délután 4 órától a szilágyborzási református templomban ünnepi hálaadó istentiszteletet tartanak. Ennek keretén belül köszönetet mondanak a kívül-belül felújított templomért.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

dakany.endre@gmail.com hitelajánlat Szüksége van hitelre? Magánhitelre? Üzleti hitelre? Karácsonyi hitelre? Ha (...)

KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)

hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek