Reklam
2026. szeptember 23., szerda Tekla napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Színház: I. L. Caragiale - Az elveszett levél

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Szatmárnémeti Harag György Társulat harmadik bérletes elõadására június 3-án, szerdán, 18.00 órától kerül sor a Városi Színházban. Mûsoron: I.L. Caragiale: „Az elveszett levél”


Sorin Militaru, elismert román rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy I. L. Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye. A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezi a történetet, a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutat rá. Így lesz Tipătescuból Paliczki, Trahanacheból Tarhonyai, a regáti kisvárosból pedig egy átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg. A román és magyar előadás egymásra felelget, egymás görbe tükreként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség (és nagyravágyás) általánosan jellemző, tehát valójában kultúrafüggetlen jelenségeire – nem utolsósorban pedig arra, hogy bármily kínos igyekezettel is próbáljuk elérni önző céljainkat, a játszma legvégén így is, úgy is a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.

Vajon Caragiale volt látnok, vagy a társadalom tart ugyanott, mint 130 évvel ezelőtt....?

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK Tanulmányaihoz, vállalkozásához, lakhatásához vagy személyes szükségleteihez keres (...)

KARÁCSONYI HITELEK MÁR ELÉRHETŐEK Tegye különlegessé ezt a karácsonyt anélkül, hogy váratlan kiadások elrontanák az (...)

KARÁCSONYI HITELEK MÁR ELÉRHETŐEK Tegye különlegessé ezt a karácsonyt anélkül, hogy váratlan kiadások elrontanák az (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek