Az iskolai zaklatás jelensége sokkal többről szól, mint egy-egy konfliktus két diák között – valójában egy egész közösség működéséről árulkodik. Milyen tényezők vezetnek a kialakulásához? Mi tartja fenn ezt a jelenséget? És ami talán a legfontosabb: mit tehetünk ellene közösen?
Ezekre a kérdésekre keresik a választ a közelgő nagybányai programok résztvevői, ahol Dr. Frigy Szabolcs nevelési tanácsadó segítségével nyílik lehetőség mélyebben megérteni az iskolai zaklatás hátterét és következményeit.
Május 8-án délelőtt két tanintézményben szerveznek interaktív foglalkozásokat a diákok számára: 10 és 11 óra között a Németh László Elméleti Líceumban, majd 12 és 13 óra között a Nicolae Iorga Általános Iskolában zajlanak a programok.
A program május 13-án folytatódik, amikor a Don Bosco közösségi terem ad otthont a Szülők Akadémiája rendezvénynek 18 órától. Az esemény célja, hogy a szülők és érdeklődő felnőttek is bekapcsolódhassanak a párbeszédbe, és közösen gondolkodhassanak a biztonságos, támogató közösségi környezet megteremtéséről.
A program a Hollósy Simon Művelődési Egylet szervezésében valósul meg és célja, hogy ráirányítsa a figyelmet: a zaklatás nem elszigetelt probléma, hanem egy közösségi dinamika része, amelyben diákok, pedagógusok és szülők egyaránt szerepet játszanak. A belépés ingyenes.
medspharmacy84@gmail.com Prodáváme nejrůznější druhy léků. V nabídce mám Hypnogen, Stilnox, Zolpidem a další. (...)
Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket kínálunk, akár 2%-os kamattal, 1-től 30 évig terjedő futamidővel, a világ bármely pontján élők számára. 10 000,00 eurótól 10 000 000,00 euróig terjedő összegekben nyújtunk kölcsön Sürgős kölcsönre van szüksége még ma? Különféle típusú pénzügyi kölcsönöket (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek