noi
2025. szeptember 11., csütörtök Teodóra napja
árfolyam:
1 euro = 5.0733 RON
1 dollár = 4.3297 RON
100 forint = 1.289 RON

Tánczos Barna: idén 3 milliárd lejt szánnak a napelemrendszerek telepítésének támogatására

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A környezetvédelmi minisztérium 3 milliárd lejt szán idén a napelemrendszerek telepítésének támogatására, az összeg több mint 150 ezer pályázat finanszírozására elegendő – nyilatkozta pénteken az Agerpree hírügynökségnek Tánczos Barna tárcavezető.


A miniszter rámutatott, tavaly több mint 40 ezer finanszírozási kérelmet hagytak jóvá a Fotovoltaikus Zöld Ház program keretében, nagyon nagy az érdeklődés iránta, ezért növelni fogják a költségvetését. A tervek szerint ebben az évben 3 milliárd lejt szánnak erre a programra, ami legalább 150 ezer pályázat támogatására lesz elegendő.

Tánczos hozzátette, közben egyeztettek az önkormányzatok képviselőivel a program hatékonyabb gyakorlatba ültetésérő, a bürokrácia csökkentéséről, és meggyőződését fejezte ki, hogy idén „százezrek” pályáznak majd a támogatásra.

Ugyanakkor vizsgálják a tárolókapacitások finanszírozásának lehetőségét is, hogy a háztartások tudják tárolni a napközben megtermelt energiát, ne kelljen a mennyiséget minden alkalommal betáplálni a hálózatba. Erről az európai projektekért felelős minisztériummal is egyeztetnek, hogy a környezetvédelmi tárca rendelkezésére álló összegek mellett uniós alapokat is szánjanak erre – magyarázta.

(Forrás: maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek