noi
2025. szeptember 13., szombat Kornél napja
árfolyam:
1 euro = 5.0694 RON
1 dollár = 4.3258 RON
100 forint = 1.2943 RON

Tăriceanu kidobná a Napocát Kolozsvár román nevéből

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A populizmus és a demagógia rövid távon szavazatokat hozhat, de a társadalom felelős politizálást vár el a választottaktól. Az RMDSZ pedig egy komoly, szakmai alapokon nyugvó, konstruktív politikai szervezet, amellyel a kormányon töltött idő alatt mindig jó viszonya volt – mondta Călin Popescu-Tăriceanu az RMDSZ 12. kongresszusán Kolozsváron.


A szenátus elnöke szerint az RMDSZ politikusaival mindig racionális, civilizált keretek között zajló párbeszédet folytatott, még akkor is, ha több esetben vitás helyzetek adódtak. „Amikor együttműködtünk az RMDSZ-szel, mindig úgy éreztem, hogy a szövetség víziói komolyak, hosszú távra szólnak, és a magyar közösség érdekei mellett az ország érdekeit is mindig szem előtt tartották" – fogalmazott. 

Az egyéni jogokért és szabadságjogokért folytatott harc nem ért véget, az emberi jogokat pedig veszélyeztetik Romániában – utalt a politikus az elmúlt időszak ügyészségi eljárásaira, amelyeket a „Băsescu-rezsim kísérteteinek nevezett. Tăriceanu szerint sokkolóan hatnak egyes ügyészek nyilatkozatai, amelyek a különböző letartóztatási tervekre vonatkoznak.

A volt miniszterelnök beszédében ismét kiállt amellett, hogy Kolozsvárnak vissza kellene térnie eredeti román nevéhez, a Cluj-hoz, mivel a Napoca nem egyéb, mint kommunista maradvány. Tăriceanu egy kérdést is feltett ezzel kapcsolatban: hogy miért nem nevezték át Konstancát a római kori nevére, Tomisra? A válasza az volt, hogy azért, mert ott nem élnek magyarok.

erdely.ma / Paprika Rádió / transindex.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek