EPP védelem 1
2025. december 22., hétfő Zéno napja
árfolyam:
1 euro = 5.0896 RON
1 dollár = 4.3449 RON
100 forint = 1.3159 RON

Társadalmi vitát kezdeményeznek a régiósításról

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Közigazgatási régiók létrehozását szorgalmazta hétfőn Dacian Ciolos román miniszterelnök a romániai közigazgatás reformjáról szóló konferencián.


Ciolos szerint kormánya azért tűzi napirendre a régiókról szóló társadalmi vitát, hogy a novemberi parlamenti választás után célegyenesbe kerüljön a közigazgatási reform. Leszögezte: tisztában van azzal, hogy a jelenlegi szakértői kormány nem határozhat az új közigazgatási régiók létrehozásáról, ezért legkorábban a választás után születhet róla döntés.

Ciolos szerint a megyék társulásaként létrejött gazdasági-fejlesztési régiók nem működnek hatékonyan, ezért meg kell vitatni, milyen közigazgatási hatáskörökkel ruházzák fel az új régiókat. A kormányfő szerint a megyék külön-külön a maximális eredményt igyekeznek kiharcolni maguk számára, így a régiók integrált fejlesztése háttérbe szorul.

Romániában 2010 óta többször napirendre került a közigazgatási reform. Legutóbb 2013-ban volt nagyobb társadalmi vita körülötte. Akkor is a jelenlegi nyolc fejlesztési régiót akarták felruházni közigazgatási jogkörökkel. A romániai pártok nem jutottak egyezségre, így meghatározatlan időre elnapolták az átalakítást.

Az új régiók létrehozását alkotmánymódosítási kötelezettség is nehezíti, ugyanis a román alaptörvény nem ismeri a régió fogalmát (közigazgatási egységként). Az alaptörvény módosításához kétharmados többségre van szükség a parlamentben.

Az eddigi vita során többnyire olyan elképzelések születtek, amelyek szerint a jelenlegi gazdasági-fejlesztési régiókat alakítanák át közigazgatási régiókká. Ez azt jelenti, hogy Erdély három régióra oszlana, és mind Székelyföld, mind a partiumi magyar tömb román többségű közigazgatási egységbe kerülne.

A romániai magyar politikai szervezetek élesen bírálták ezeket a terveket. Szerintük nem lehet figyelmen kívül hagyni az etnikai arányokat, és úgy vélik, hogy a fejlesztési régiók közigazgatási régiókként sem fognak hatékonyabban működni. Ezért ellenzik, hogy a jelenlegi régiók határai mentén alakítsák ki az új közigazgatási egységeket.
 

erdely.ma

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


EPP agrar  jobb 1
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

SZEREZD MEG A KÖLCSÖNÖIDET ÉS HITELEIDET Üdvözlöm, ANIKO ROMHANYI vagyok, egy legális és megbízható hitelező. Kölcsönöket (...)

CSALÁS NÉLKÜL NYÚJTOK A HITELEKET Üdvözlöm, legális és megbízható hitelezőt keres? Kölcsönre van szüksége? Sürgős (...)

adj fel hirdetést
EPP vedelem jobb 3
EPP vedelem jobb 2
EPP agrar jobb 2
EPP agrar jobb 3
EPP vedelem jobb 1
EPP agrar  jobb 1
banyavidek