Német, olasz, lengyel és spanyol állampolgárok vannak az áldozatok között, és életét vesztette egy tunéziai is a támadásban. A biztonsági erők a két támadót agyonlőtték.
A tunéziai kormányfő a túszdráma lezárulta után azt mondta, hogy összesen 22 ember vesztette életét, köztük 17 turista - számolt be a BBC.
Habib Esszid elmondta, hogy két támadót agyonlőttek, de az elkövetőknek lehetett két-három segítője, akik után a biztonsági erők átfésülik egész Tuniszt.
Sem a Külgazdasági és Külügyminisztérium, sem a tuniszi magyar nagykövetség nem tud arról, hogy magyar érintettje is lenne a túszejtésnek.
Az M1 hírcsatornának a Pántos György tuniszi magyar nagykövet arról beszélt, hogy az országban már hónapok óta, következetesen szigorítottak a biztonsági intézkedéseken, "folyamatosak a terrorellenes műveletek, éppen az előző napon számoltak fel a fővárostól északra fekvő területen egy terrorhálózatot".
Hajdu János, a TEK főigazgatója szerda este szintén az M1 híradójában beszélt arról a merénylet kapcsán, hogy nem nőtt továbbra sem Magyarország terrorfenyegetettsége.
Hozzátette, hogy az általa vezetett szervezet mindent megtesz, hogy ne is növekedjen a terrorveszély.
A lövöldözés Tunisz belvárosában, a parlament épülete közelében lévő Bardo Múzeumban történt – miközben a képviselők éppen terrorizmusellenes törvényeket vitattak meg.
A múzeum antik műkincseiről ismert, és itt található a világ legnagyobb római kori mozaikgyűjteménye. Az egyik legkedveltebb tuniszi turistalátványosság.
Mohamed Ali Arui, a belügyminisztérium szóvivője újságírók előtt terroristatámadásnak minősítette a történteket, amelyben „kettő vagy több, Kalasnyikovval felfegyverzett” ember vett részt.
origo.hu
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek