Január 11-i hatállyal új ideiglenes igazgatót nevezett ki a Máramaros Megyei Tanfelügyelőség a Németh László Elméleti Líceum élére.
Mastan Eliza tanárnő veszi át az iskola igazgatását, őt kérdeztük, hogy milyen gondolatokkal, tervekkel lát neki a nehéz, de annál nemesebb munkához:
„Terveim közé tartozik első sorban a közösség összefogása és építése, növelni szeretném az emberek bizalmát az intézmény iránt. Együttműködni szeretnék az egész közösséggel annak értelmében, hogy a líceum minél hamarabb beköltözzön a cintermi épületbe.
Ugyanakkor a diákok jólete az elsődleges szempont, nekik kell jól érezniük magukat az iskola falain belül, rájuk kell maximálisan figyelnünk. Számítok arra, hogy a szülők, a civil szervezetek és a politikai képviselőink ebben partnerek lesznek.”
Lengyel Krisztinát, a társadalomtudományok tanárát kérdeztük arról, hogy a tanári kar hogyan fogadja a változást:
„A tanári kar együttműködve az új igazgatónővel szeretne tovább haladni és építkezni. Nagyon fontos a továbbiakban a csapatmunka, a nyitottság, a korrektség és az átláthatóság.
Folytatjuk a diákközpontú oktatói, nevelői munkánkat, de ugyanakkor hatékonyabb kommunikációt szeretnénk kialakítani a szülői közösséggel, a többi iskolával, az intézményekkel, szervezetekkel.”
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek