Reklam
2026. szeptember 23., szerda Tekla napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Új nagybányai papot szentelnek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Daly Attilát, városunk szülöttét, ezen a hétvégén szentelik pappá. Ebből az alkalomból a RomKat.ro-nak készült bemutatkozó videóban elmeséli a hivatástörténetét.


Története úgy kezdődött, hogy elhívták ministrálni. Elmondása szerint, ebben a hívásban benne volt a "meghívás" is, meghívták arra, hogy az oltár szolgálja legyen, amit ő később megszeretett.

https://www.youtube.com/watch?v=EkAUNexKuPQ

Papi jelmondata Jézusnak a kenyérszaporítás eseményéből vette, János evangéliumából: „Jézus körülnézett és látta”. Ehhez több gondolat is füződik, elsősorban a Jézushoz való hasonlóság, a folyamatos törekvés hogy hozzá hasonlóvá válljon valamint, hogy észrevegyen dolgokat. Tudatosan szeretné látni, hogy kinek milyen szükségei vannak, és ő ebben hogyan tudna segíteni, hogyan tudná Isten üzenetét közvetíteni.

Attilát, 2021. július 3-án d.e. 11 órától a Szatmári Székesegyházban Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök kézfeltétele által szenteli áldozópappá. Első ünnepélyes szentmiséjét 2021. július 4-én, vasárnap 12 órai kezdettel mutatja be a nagybányai Szentháromság templomban, amelyre sok szeretettel vár mindenkit! 

 

Cziple Hanna-Gerda, Farczki Hajnalka-Mária

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Mezőgazdasági finanszírozás Átlátható finanszírozási lehetőségek vállalkozások számára Tájékoztatást nyújtunk (...)

SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? Üdvözlöm! Azonnali kölcsönre van szüksége? Bármilyen (...)

SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? SZÜKSÉGE VAN NEM BANKI HITELRE? Üdvözlöm! Azonnali kölcsönre van szüksége? Bármilyen (...)

adj fel hirdetést
Reklam
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek