Április 27-én indult a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet által, Nagybányán, immár második alkalommal szervezett idõsgondozó képzés.
A 360 órából álló képzésen 23 személy vesz részt, akik elméleti és gyakorlati órák keretén belül sajátíthatják el a szakmához szükséges tudást. A tanulók többek között a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetének intézményeiben gyakorolhatják majd az elméletben tanultakat. A résztvevõk a tanfolyam során a beteggondozással kapcsolatos kérdésekre kapnak majd választ, megtanulhatják többek között a betegek illetve idõsek gondozására, ápolására, egészséges étkeztetésére vonatkozó elméletet is.
A képzést sikeresen elvégzõk a Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium által és az uniós tagállamok által is elfogadott oklevélben részesülnek.
A képzés a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, a Nagyváradi Caritas Catolica és a Gyulafehérvári Caritas szervezetekkel közösen indított, „Partnerség a munkaerõpiaci esélyegyenlõségért” nevet viselõ, a 2007-2013 Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Program keretén belül az Európai Szociális Alap által támogatott projekt keretén belül valósul meg.
Bányavidéki Új Szó
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek