Valeriu Gheorghiţă, a koronavírus elleni vakcinakampányt koordináló bizottság vezetője úgy nyilatkozott kedden, hogy az AstraZeneca oltás első adagja után gyakoribbak a mellékhatások más oltásokhoz képest, viszont a második dózis után csökken ezek gyakorisága.
A katonaorvost sajtótájékoztatón kérdezték meg az újságírók arról, mi a magyarázata, hogy az AstraZeneca oltásával immunizált személyek komolyabb mellékhatásokról számolnak be.
Gheorghiţă kifejtette: a magyarázat az AstraZeneca eltérő reaktogenitásában rejlik, ez ugyanis más típusú vakcina, vírusvektort használ. A mellékhatások nem annyira súlyosságukban, mint inkább gyakoriságukban térnek el a másik két vakcinától. A második dózis beadása után viszont kisebb a mellékhatások gyakorisága, mint a hírvivő RNS elvén alapuló oltások esetében, ahol a második adag után gyakoribbak a mellékhatások.
A vírusvektort alkalmazó oltások esetében a szervezet egyaránt reagál az adenovírusra és a tüskefehérjére. Ez a magyarázata annak, hogy az első adag vakcinára gyakrabban észlelnek mellékhatást, a második adagra pedig jelentősen ritkábban - magyarázta a szakember, leszögezve, hogy nem szabad szem elől tévesztenünk az immunizálás után megtapasztalható előnyöket.
(agerpres.ro)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare pentru finanțarea activităților comerciale, proiectelor sau renovărilor etc., oferim împrumuturi la o rată anuală a dobânzii de 3%, cuprinsă între 5.000 EUR și 800.000 E OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
Marija Geb OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek