Hivatalból indított vizsgálatot a Nép Ügyvédje a Nagybányán bántalmazott és koldulásra kényszerített gyermekek ügyében - tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget az intézmény szerdai közleménye.
A közlemény szerint több újságcikk beszámolt arról, hogy gyerekeket vertek, láncon tartottak, ha nem voltak hajlandóak koldulni, vagy nem gyűjtöttek össze elég pénzt a koldulásból.
A gyerekeknek - akik között háromévesek is vannak - Nagybánya központjában, a templomok környékén kellett koldulniuk, legalább 30 - 50 lejt naponta. A csoport vezetői saját gyermekeiket is kéregetni küldték, és 17 éves fiukat bízták meg a koldulásra kényszerített kisebb gyerekek felügyeletével.
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) vizsgálatai arra utalnak, hogy a bűnszervezet mát tíz éve működik. A kiskorúakat lelki és testi bántalmazásnak, megaláztatásoknak, ütlegeléseknek tették ki, sőt még láncokkal is megkötözték őket.
A Máramaros megyei törvényszék harmincnapos előzetes letartóztatási parancsot adott ki a vétkesek nevére, teszi hozzá a Nép Ügyvédjének közleménye.
(transindex.ro, agerpress)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Megbízható kölcsönt keres stressz és rejtett meglepetések nélkül? Egyszeru és átlátható (...)
Magánszemélytol felvett kölcsön csalás nélkül Üdvözlöm, magánhitelezoként több bankkal együttmuködve mindenféle kölcsönt kínálok 200 (...)
Stanislav SVĚDECTVÍ Z OKAMŽITÁ PŮJČKA 400,000 Kč Vážený pane/paní, Přestaňte plýtvat časem a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek