A 2017. június 11-re kitűzött időközi helyhatósági választásokra Máramaros megyében két városban választanak polgármestert, Felsőbányán és Sülelmeden. Annak ellenére, hogy mindkét városban jelenleg idéglenesen magyar alpolgármesterek vezetik a várost, az RMDSZ egyik településen sem indít jelöltet. A választási törvény értelmében május 27-én, szombaton indul a választási (...) olvasd tovább
Jertek el kicsik, nagyok, szépkorúak, fiatalok! 2017. május 26-június 4. Amint azt már beharangoztuk, május 26-a és június 4-e között első ízben szervezik meg a Máramarosi Magyar Napokat. A remélhetőleg hagyományt teremtő rendezvény szervezőinek nem titkolt céljuk, hogy erősítsék az itt élő (...) olvasd tovább
Május 24-én hivatalos útja során, látogatást tett a máramarosszigeti és nagybányai római katolikus egyházközségeknél Soltész Miklós, a Magyar Kormány Emberi Erőforrás Minisztériumának, egyházi, nemzetiségi és civil társadalomért felelős államtitkára, valamint Gerencsér Balázs, az EMMI Tervezési, Fejlesztési és Egyházfinanszírozási Főosztályának főosztályvezetője. (...) olvasd tovább
Holnap lesz az utolsó nap, amikor is a S.C. VITAL S.A. felszereli a távleolvasási szerkezeteket. A hétfőtől elkezdett munkálatok az Aleea Filiaturii utcában zajlottak, amelyet teljességében a szolgáltató fizetett. Az új távleolvasó rádió modullal rendelkezik, amely szükségtelenné teszi a vízleolvasóhoz való (...) olvasd tovább
Májusban a magyar kocsmakvíz 26-án, pénteken 20.00 órai kezdettel lesz megtartva, a Cinquecento Pizzázóban (volt Dominó), Petőfi Sándor utca 7. szám. A belépés ingyenes, a fogyasztást mindenki egyénileg állja. Ajánlott alsó korhatár 16 év. Az esten Igazi Csíki Sör fogyasztható! Egy csapat legtöbb nyolc (...) olvasd tovább
Június végére befejeződnek a máricus óta tartó munkálatok a városközpontban. A munkálatok során többet között új aszfaltrétegetek is kapnak a felújítás alatt álló útszakaszok. A nagybányai polgármesteri hivatal ismertetése szerint három szakaszban folynak a régi városközpontba vezető egyik legforgalmasabb úton, a December 22 (...) olvasd tovább
Elkezdődött az óvárosi református templom tetőszerkezetének, a nagybányai festőtelep művészei által kedvelt, híres vörös kupolájának a javítása és festése. Május 30-ra tervezett a kupola festés befejezése. A kupola felújítását követően folytatódik a templomhajó tetőszerkezetének javítása és festése. Bak László református lelkész elmondta, a (...) olvasd tovább
A S.P.A.U. (Serviciul Public Ambient Urban) bejelentette, hogy Nagybánya egész területén elkezdi a nyári földi rovartalanítást. Az irtásra szánt kártevők a szúnyogok, kullancsok és legyek lesznek, a program pedig május 17-től egészen május 31-ig fog tartani, este 9 és hajnali 6 óra között, az időjárás függvényében. Az AQUA K ' OTHRINE anyaggal irtják ki majd a (...) olvasd tovább
Az életét csak hídvámszedőként ledolgozó ember az adóhivataltól (ANAF - Agenția Națională de Administrare Fiscală) 6 ezer lej értékű pénzbírságot kapott. Az utolsó Szatmár megyében működő komp a Pomi községet köti össze a máramarosi településekkel. A pórul járt kompos megleckéztette az ellenőröket. Múlt csütörtökön a nagyváradi ANAF ellenőrizte (...) olvasd tovább
A Németh László Elméleti Líceumban május 24-én, szerdán elballag egy újabb generáció. A Ballagási ünnepség 10 órától kezdődik az iskolában. Ünnepélyes keretek között díjazzák a kiváló eredményeket elért végzős diákokat, majd elbúcsúznak (...) olvasd tovább
A Múzeumok Éjszakáját a francia Kulturális és Kommunikáció Minisztérium hozta létre 2005-ben, egy európai eseményként. A rendezvényt az Európai Tanács, az UNESCO és a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa támogatja. Románia már az első kiadáson is részt vett, s később a részt vevő múzeumok száma is évről évre nőtt. A Romániai Múzeumok Nemzeti Hálózata hivatalos támogatója ennek a (...) olvasd tovább
Májusban a magyar kocsmakvíz 26-án, pénteken 20.00 órai kezdettel lesz megtartva, a Cinquecento Pizzázóban (volt Dominó), Petőfi Sándor utca 7. szám. A belépés ingyenes, a fogyasztást mindenki egyénileg állja. Ajánlott alsó korhatár 16 év. Az esten Igazi Tiltott Sör fogyasztható! Egy csapat legtöbb nyolc (...) olvasd tovább
„Hogy mindnyájan egyek legyenek!” - Plébániai Nap Scheffler János vértanú püspök közbenjárásával, 2017. május 20-én PROGRAM 10.00 Ünnepi hálaadó szentmise a plébánia szándékára 11.00 Hittanosok előadása 11.30 Kávészünet 12.00 Pop Simona olimpiai bajnok tanuságtétele 13.00 Gospel (...) olvasd tovább
Kedves máramarosi nézőim! A TL+ helyi tv. május 19-i magyar műsorában 15.30-tól vendégem lesz Apjok Norbert, parlamenti képviselő. Témánk: a Máramarosi Magyar Napok részletes bemutatása, + még sok más, ami a műsorunkba belefér. Kezdünk pénteken 15.30-tól Apjok Norberttel, ismétlés szombaton 14.00 (...) olvasd tovább
TELEKI NAPOK 2017 - frissített program: MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK 17.30 óra – Teleki Magyar Ház NYITÓRENDEZVÉNY Egy kortárs nagybányai festőművész színes világa Szántó Andreász kiállítása / tárlatmegnyitó Köszöntőt mond: Győri S. Kinga (...) olvasd tovább
Időpont: 2017. május 22, 19 óra. Helyszín: Kultúrpalota. Jegyek elővételben a Leöwey Klára Elméleti Líceum titkárságán. Felnőttjegy: 15 lej. Diák, nyugdíjas jegy: 10 lej. Bővebben az előadásról: Táncoljatok! Ennél tömörebben, egyszerűbben és tisztábban aligha lehetne megfogalmazni egy táncegyüttes feladatát. A Hargita (...) olvasd tovább
Kedves volt Diákjaink, nagybányai Vállalkozók, közéleti Szereplők, Magánszemélyek! Kössünk batyut ballagóinknak! címmel a Németh László Elméleti Líceum olyan akciót hirdet, melynek célja az elballagó diákok öszöndíjakkal, díjakkal, felajánlásokkal való (...) olvasd tovább
Sokféle. Több választási kampány, vagy sikeres, esetleg sikertelen jelöltállítás, de főleg a politikai kultúra ismeretében, melyet a médiákból ismernek meg sokan, közte a pártpropaganda szövegeivel egyetértésben, feltehetjük a kérdést ha helyesen mérlegelhetjük azok súlyát, akiknek joga de természetesen akarata is megvan, hogy részt vegyenek a választási versenyben. Nehéz eldönteni, (...) olvasd tovább
Mióta május elsején elindítottuk az Erdély 7 Csodája kampányunkat, nemcsak a szavazatok érkeznek folyamatosan, de az újabb és újabb javaslatok is arra, hogy milyen csodák kerülhettek volna még be a jelenleg 34 tételes listánkra. Eddig a legtöbben a nagybányai művésztelepet javasolták, több mint tíz jelölés érkezett már rá. Olvasóink rengeteg izgalmas javaslattal bombáztak (...) olvasd tovább
Kérjük a kedves szülőket, ha már jelentkeztek, vagy még nem az óvodáknál, óvónőknél- a következő időszakban látogassák meg a kiválasztott óvodát a hivatalos beiratkozás végett: NAGYBÁNYAI MAGYAR ÓVODA- ÉS NAPKÖZI CSOPORTOK: A Németh László Elméleti Líceum óvodacsoportjai: - Waldorf (...) olvasd tovább
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)
Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)
adj fel hirdetést