APÁM IS, ANYÁM IS tanítóskodásból kereste a kenyeret a nyolc gyermek szájába. A legidõsebb én voltam, és a szüleim úgy gondolták, lépjek mielõbb kenyérkeresõ pályára, s így kisebb testvéreim neveltetésében legyek segítségükre. Legyek bíró, tanár vagy ügyvéd - gondolta apám - tekintéllyel, fix fizetéssel, nyugdíjjal. Különösen az utóbbit hallottam sokszor (...) olvasd tovább
Immár harmadszorra is megrendezték Nagybányán a Szent István Napok mondhatni záró rendezvényeként a Szent István-estet, vagy ahogy a köztudatban elterjedt, a Szent István-bált. A rendezvény fõszervezõje az RMDSz Új fejezet-csoportja volt. A rendezvényt támogatta továbbá mint társszervezõ a Nagybányai (...) olvasd tovább
A Kelekótya együttes 2001-ben alakult Baróton. Fennállása óta a saját szerzemények mellett a gyermekirodalom megzenésített értékes darabjaival – a Kaláka, Sebő Ferenc, Bojtorján, Halász Judit és mások dalait tolmácsolva – szól a mostani és valamikori gyermekekhez. Az öttagú zenekar elsődleges célja, hogy hagyományos száraz hangszerekkel (nagybőgő, (...) olvasd tovább
E hónap 31-én angol, német, magyar és román képzõmûvészek részvételével jubileumi tájképfestõ tábor nyitja meg kapuit Felsõbányán. A 20. alkalommal rendezendõ kéthetes táborban több olyan külföldi és hazai mûvész vesz részt, aki eddig minden év szeptemberében jelen volt, és most is nagy lelkesedéssel (...) olvasd tovább
A Nagybánya-újvárosi Református Egyházközségbõl kísértük utolsó útjára Demeter Sándorné született Szabad Izabella asszonytestvérünket, akit 77 évesen szólított magához az Úr. Nyugodjon békében! A Nagybánya-óvárosi Református Egyházközségben kötött házasságot Balázs Csaba református ifjú, Balog (...) olvasd tovább
A Németh László Elméleti Líceum programjai a 10. Főtér Fesztiválon: Szombat, szeptember 19. 13.00 óra - Marton Lili: Taligás király - mesejáték - a VI. osztály elõadásában (kisszínpad) 13.30-15.00 óra - Bemutatkoznak a Németh László Elméleti Líceum zenei tehetségei: Farczki (...) olvasd tovább
Idén is megtartottuk a már hagyományosnak mondható néptánctáborainkat a máramarosszigeti Hollósy Házban augusztus 3-14. között. Idén is megtartottuk a már hagyományosnak mondható néptánctáborainkat a máramarosszigeti Hollósy Házban augusztus 3-14. között. Az első hetet a kicsiknek szántuk, ahol közel 30 (...) olvasd tovább
Ennek a munkának a megírásához több oldalról történt felszólításra és baráti ösztönzésre kezdtem. Írói pretencióim nincsenek, kizárólag úgy írtam, amint az életem során lezajlott események emlékeimben élnek. Írásomnak azonban célja van: meg akarom mutatni a fiatal nemzedékeknek, mit jelentett a letûnt világban mûvészi (...) olvasd tovább
“Beszél a fákkal a bús őszi szél, / Halkan beszélget, nem hallhatni meg; / Vajon mit mond nekik? beszédire / A fák merengve rázzák fejöket.” Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a 2015. szeptember 6-án vasárnap tartandó hagyományos koltói Petőfi- (...) olvasd tovább
„Irányít, határol, / kizár, / megvéd, utasít, / jelez, / e mélyre levert / cövek, / az önként felvállalt / igád.” (Makai-Magoss Csaba - Kötelesség) Az „Olvass nekem” program keretében, a Teleki Magyar Ház Thorma-termében mutatta be augusztus 12-én Makai-Magoss Csaba felsõbányai költõ „Játékos (...) olvasd tovább
Az intézkedés csütörtöktől lépett érvénybe. A 7,5 tonnánál nagyobb összsúlyú jármûvek a Nagybánya (1C országút) - Szinérváralja - Avasújváros (109I megyei út) - Máramarossziget (18-as országút) útvonalon juthatnak el a Történelmi Máramarosba, illetve onnan vissza a Bányavidékre. A 7,5 tonnánál kisebb összsúlyú jármûvek esetében a (...) olvasd tovább
Szeretettel várunk minden kedves érdeklõdõt KONDRÁK MATYIKÓ MARGIT augusztus 27-én, csütörtökön 17.30 órától látogatható festészeti kiállításának megnyitójára a Teleki Magyar Házba és az azt követõ fogadásra. A tárlatot bemutatja Botis Enikõ, zongorán közremûködik Marta Andrei és Sorina Gherman! olvasd tovább
* A Nagybánya-óvárosi Református Egyházközségbõl kísértük utolsó útjára özvegy Balogh Józsefné született Túri Emilia asszonytestvérünket, akit 81 évesen szólított magához az Úr. Nyugodjon békében! * Ugyanitt kötött házasságot Bálint Sándor György ifjú, Bálint Sándor és Csepei Ibolya fia, és Cseterki (...) olvasd tovább
A Főtér Fesztivál 2015 - Nagybányai Magyar Napok idén ismét a Klastrom-réten kezdődik, a Hajdú-Bihar megyei Huszárbandérium felvonulásával (Hajdú-Bihar Megyei Lovas és Huszárhagyomány Őrző Közhasznú Egyesület) szeptember 18-án, pénteken. A felvonulás után a résztvevők a huszárokkal, a bányavidéki hagyományőrzőkkel, a civil szervezetekkel (...) olvasd tovább
Mit zajlik, gőzerővel és már eddig is több ezer részvevővel dübörög! A programok szédítően gazdag kínálatában mindenki megtalálta és találja a szája ízének s hangulatának leginkább megfelelőt – aki pedig teheti, az igyekszik valamennyi esemény részese lenni. Hiszen a rendezvénysorozat előindító bábelőadásán nem csak a kicsik izgulták (...) olvasd tovább
István halálának 900. évfordulóján, 1938-ban az országgyűlés augusztus 20-át az államalapítás ünnepévé és első szent királyunk emléknapjává nyilvánította. Hogy a magyarság történetében a halála után csupán negyvenöt (!) évvel szentté avatott I. István a legkiemelkedőbb államférfi volt, az (...) olvasd tovább
„Katasztrófahelyzetet okozott idén a szárazság Szatmár megyében", jelentette ki Eugeniu Avram kormánybiztos annak a beszámolónak a hallatán, amely az idei szárazság következményeit foglalta össze. Ioan Cioltean, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője rendkívül megdöbbentő számokat és adatokat ismertetett Szatmár (...) olvasd tovább
Valaki kedden délelőtt egy fél téglával bedobta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szatmárnémeti székházának az ablakát – közölte a Szatmár.ro portál. A gyűlésterem ablak tört be, senki nem volt ott, senkinek sem esett baja. Az iroda Szatmárnémeti belvárosában, a Mihai Viteazul utcában működik egy földszintes épületben, alig (...) olvasd tovább
Régi és új útitársaink figyelmébe ajánljuk õszi Kárpátalja-túráink idõpontjait. Az érdeklõdés felmérése érdekében kérjük, hogy MIELÕBB jelezzék csatlakozási szándékukat! 1. 2015. szeptember 24-27., csütörtöktõl-vasárnapig (alapcsapat) – új útvonal - Ungvár és Uzsok környéke (...) olvasd tovább
Augusztus 18., kedd: Orgonaest - Odongto Bernadette nagybányai orgonamûvész koncertje. Helyszín: Szentháromság templom - 19.30 óra Augusztus 19., szerda: A Torpedó együttes szabadtéri rockkoncertje Helyszín: Cinterem - 20 óra Augusztus 20., csütörtök: A Schola Rivulina szabadtéri koncertje Helyszín: Cinterem - 20.30 (...) olvasd tovább
We Give Out Loans To Companies And Individuals Good day, Do you need an urgent loan to solve your financial needs, We provide loans from a (...)
Do You Need An Urgent Loan? Good day, Do you need an urgent loan to solve your financial needs, We provide loans from a (...)
Easy Loan Offer Apply Now Good day, Do you need an urgent loan to solve your financial needs, We provide loans from a (...)
adj fel hirdetést