November 11-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a maga hagyományai, népszokásai, jelleg- zetességei. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. Mindemellett Márton-nap a 40-napos ad- venti böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag fala- tozás, vigasság megengedett. Márton napja, mint időjóslás (...) olvasd tovább
„A magyarok részvétele a választásokon az elvárásoknak megfelelően alakult. Az eddigi választások tanulsága az, hogy a magyarok kevésbé aktívak az államelnök-választásokon, mint a román szavazók, főként 2009 után, amikor a parlamenti és államelnöki választásokat szétválasztották. Ezért az RMDSZ-re leadott szavazatszám is az előzetes várakozásoknak (...) olvasd tovább
Szombaton, november 8-án a Németh László Elméleti Liceumban 50 pedagógus, 3 megyéből, vett részt a Bányai Sándor és csapata által tartott bemutatón. A résztvevők 3 csoportban játszottak, tanultak, szórakoztak és azzal mentek haza, hogy lehet másként is, élvezettel, szórakozva, sikerélményeket gyűjtve tanitani. A (...) olvasd tovább
Óriási balszerencse sújtja a nagybányai HCM lányait, hiszen, mind a metzi, mind a hazai mérkõzésen a csoport legerõsebbje, a norvég Larvik ellen rengeteg büntetõt hibáztak! Ha ezek bemennek, most hat megszerzett pont lenne a tarsolyukba, de – sajnos – nem sikerült értékesíteni a hétmétereseket, így továbbra is izgulhatunk az elitbe kerülésért. Pedig milyen szépen indult minden: a (...) olvasd tovább
* A nagybányai Evangélikus-Lutheránus Egyházközség minden csütörtökön 18 órakor és vasárnap 10 órakor, a szokásos idõpontban tartja istentiszteleteit. Vasárnap délelött úrvacsorával egybekötött ünnepi istentiszteletre várják a kedves híveket. A vallásóra az új idõpontban lesz, szombat délelött 11 órára várják a fiatalokat. * A nagybányai katolikus (...) olvasd tovább
A fentebbi és hasonló címekkel hódolnak az "agytornászok" kedvelői, mint bármely sport hódolói kedvenc versenyfutamok idején Herkulesnek, a sport, az utazás istenének. A győztes partik megcsillantják az erényeket, a vesztettek rámutatnak fogyatékosságokra. Ha akarod, ha nem, tükröt tartanak eléd, látnod kell magad, szembenézni (...) olvasd tovább
Az Erdélyi Virtuális Antikvárium és Könyvesbolt e heti hírleveléből: Gazdag karácsonyi könyvkínálat, Agatha Christie eddig kiadatlan műve, Az üvegbúra, Leiner Laura új ifjúsági regénye és a Lányok könyve e heti ajánlatunkban. Nemcsak a gyerekek, hanem a könyvszerető olvasók örömére is közeledik a Mikulás (...) olvasd tovább
Amint arról már tájékoztattuk Önöket, megérkeztek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának idei bérletei. Itt a megfelelõ alkalom arra, hogy egy igazi, eredeti, szívhez szóló ajándékkal, színházi bérlettel lepje meg szeretteit, s ezzel a magyar kultúrát is támogassa. Varázsoljon mosolyt, jókedvet, derût szülei, gyermekei, barátai (...) olvasd tovább
Hétőn egy igazán felejthetetlen élményben voltunk részesek, mivel a budapesti Csodák Palotája önkéntesei és a külhoni magyar felsősök éve program projektkoordinátora jöttek el hozzánk, Nagybányára, abból a célból, hogy fizikai és kémiai érdekességeket, furcsaságokat mutassanak meg nekünk. Unatkozásban nem volt részünk egyáltalán, bár már (...) olvasd tovább
Összesen 77 projekttémát ajánl a szatmárnémeti önkormányzat, illetve a helyi potenciális pályázók figyelmébe a város 2015–2025-ös fejlesztési stratégiáját felvázoló dokumentum, melyet a héten hoztak nyilvánosságra. Az átfogó tanulmány egy 1,5 millió eurós költségvetésű, nemzetközi uniós pályázat (...) olvasd tovább
2014/2015-ben 61. évadját indítja a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, és nagybányai közönségének elsőként a Szatmárnémetiben komoly közönségsikerrel játszott Ludas Matyi Szatmárban című eladást kínálja, amelyet Bessenyei István rendezésében mutatott be a társulat. A klasszikus történetből Bessenyei István színész-rendező (...) olvasd tovább
Több mint 185.0000 választópolgár élt szavazati jogával Máramaros megyében. Ez mindössze 43.37%-os részvételt jelent, ami országos szinten a végére sorolja megyénket. A második fordulóba bejutó két jelölt között mindössze 162 szavazat a különbség. Klaus Johannis 66.450 szavazattal (36,55%) az első helyen végzett, mint (...) olvasd tovább
Ki ne ismerné Arany János nevét? Olvastuk a Toldit, tudjuk, hogy Nagyszalontán született s hogy legkedvesebb barátja Petőfi Sándor volt. Mégis tartogat meglepetést életrajza. Nehezen képzelnénk róla, hogy néha gitárral kezében múlatta az időt, s arról, hogy öreg korában papírra is vetette azokat a dalokat, melyek élete (...) olvasd tovább
ITT AZ IDÕ! Most jelentkezz! November 9-én, vasárnap 16 órára várunk a Teleki Magyar Házba! Hangsúlyosan a II-V (VI). osztályos fiúk-lányok jelentkezésére számítunk! Érdeklõdni lehet Markó Hajninál, a 0740-751490 telefonszámon. olvasd tovább
Bár Istenben hitt, Darnai József, a nagytatám kételkedett a feltámadásban, az örök életben. A nyudíjas kovács halottak napján, este hét és nyolc óra között, a felsõbányai Nagykakason álló háza konyhájában, az ablaknál ülve nézte az él-dombi gyertyafényben fürdõ, (...) olvasd tovább
A római katolikus Szentháromság plébánia hirdeti: * 1984-ben – az elsõ ifjúsági világtalálkozó alkalmával – a fiatalság ajándékot, s vele feladatot kapott Szent II. János Pál pápától. Az ajándék: egy közel 4 méteres kereszt és a római Santa Maria (...) olvasd tovább
2014. november 1-én, szombaton délelőtt 11-14 óra között őszi kézmíveskedésre várunk mindenkit, a szatmári BORÓKAGYÖKÉR EGYESÜLETTEL! Lesz családi tökfaragás, készíthettek textil-tököcskéket, őszi lámpásokat, őszi gyöngycsodákat, és lesz maffinsütés is! Legyen nálad egy kisebb befőttesüveg, (...) olvasd tovább
November 3-án, hétfőn ellátogat városunkba a budapesti Csodák Palotája által megszervezett őszi körút csapata, melyet a 2014 külhoni magyar felsősök éve program és a BGA zrt, támogat. Az előadáson látványos fizikai jelenségeket és kémiai kísérleteket tekinthetnek meg diákjaink. olvasd tovább
A 2009 és 2014 közötti idõszak a Kálvin-emlékévek jegyében zajlott. Ugyanis 2009 a nagy reformátor születésének 500. évfordulóját, a 2014 pedig halálának 450. évfordulóját és nagy mûvének - az Institutio megjelenésének évfordulóját jelzik. A rendezvények sorozata idézte a református önazonosság megvallását, a közösségi (...) olvasd tovább
Danielle Steel és Nora Roberts akciós regényei, Erkölcs és illem, Tudáspróba, valamint kedvezményes árú kifestők és lapozók e heti ajánlatunkban. Amerikai bestseller írónők, témájuk a szerelem, a házasság, az emberi kapcsolatok, a gazdagság, a siker és a kudarc világa, főszereplői mindig nők. Olvasóik, rajongóik (...) olvasd tovább
scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)
scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)
scott Szüksége van adósságrendező kölcsönre a számlái kifizetéséhez? Szeretné még ma kézbe (...)
adj fel hirdetést