Noileg
2026. március 21., szombat Klaudia napja
árfolyam:
1 euro = 5.8974 RON
1 dollár = 659.4329 RON
100 forint = 0.0259 RON

A Magyar Kúltura Napja Máramarosszigeten

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Először rendezzük meg a Magyar Kultúra Napját a Hollósy Házban január 17-én 11 órától. Máramarosszigeten már több ízben ünnepelték meg ezt a jeles napot, legutóbb 2013-ban a református templomban, ahol a Romániai Magyar Dalosszövetség tartotta az évfordulóhoz köthető vándorrendezvényét.


A Hollósy Házban a Hollósy Simon Cserkészcsapat és a hosszúmezői Bocskai István Cserkészcsapat közös előadására kerül sor, ugyanakkor egy órányi közös olvasás is lesz. Minden résztvevő hozza magával kedvenc versét, regényrészletét, novelláját, amelyet majd a jelenlévőkkel megoszthat.

A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től ezen a napon ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

Zahoránszky Brigitta

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

mihaelacourtir@gmail.com

mihaelacourtir@gmail.com Szia Hölgyem és Uram!. ‎Annak érdekében, hogy segítsek Önnek, 5.000€-tól (...)

Kölcsönajánlat komoly és gyors magánszemélyek között De mi ennek az oka? Mi ez a projekt? Mi a probléma? Ha aggódik, még akkor is, ha az (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek