Krakkóban szervezik meg a 2016-os Ifjúsági Világtalálkozót, a katolikus fiatalok azonban már most elkezdték felkészülésüket a nagy eseményre, a találkozó keresztjének és ikonjának országról-országra hordozásával.
A tárgyakat most a Lengyelországhoz közel fekvõ országok fogadják, köztük Románia, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében október 31. - november 2. között.
Az Ifjúsági Világtalálkozó története 1984. Virágvasárnapján kezdõdött, amikor Szent II. János Pál pápa, Krisztus végtelen szeretetének jelképeként átadta az említett keresztet a Szent Péter téren összegyûlt római ifjúságnak. A mintegy három méter magas fakereszt - melyet a világ különbözõ részein más-más néven emlegetnek - „jubileumi kereszt”, „az ifjúság keresztje”, „zarándokkereszt" - valamint az találkozó másik szimbóluma, a Szûz Mária ikon az elmúlt harminc év alatt az egész világot bejárta. Most elõször, október 31-én Nagybányára, a Szentháromság templomba érkezik a kereszt és az ikon, itt este 6 órától fogadják a fiatalok. Szatmárnémetiben, a Székesegyházban 2-án, reggel 9 órától ünneplik a kereszt és a Szûz Mária ikon érkezését. A közös imádság lezárásaként mindenhol lehetõség lesz a kereszt elõtti hódolatra.
Bányavidéki Új Szó, maszol.ro
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek