Noileg
2026. március 18., szerda Sándor napja
árfolyam:
1 euro = 5.8986 RON
1 dollár = 711.5643 RON
100 forint = 0.0261 RON

Az eddig jelentettnél többen haltak meg Szatmár megyében is

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Felülvizsgálta a koronavírus áldozatainak számával kapcsolatos nyilvántartásait a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság is, amelynek nyomán kiderült, hogy a megyében az eddig jelentettnél nyolccal többen, összesen 373-an vesztették életüket a fertőzés szövődményeinek következtében.


A jelentésből kiderül, hogy a 2020. november 11. és 2021. április 9. közötti időszakban elhunyt nyolc halálos áldozat tévesen a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak között volt nyilvántartva…

Június 22-én a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében 12 990 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta 2 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig egynek lett ismét pozitív a teszteredménye. A gyógyultak száma az aktualizálást követően 12 596, az elhunytaké (remélhetően most már pontosan) 373 — s az külön jó hír, hogy immár tizenegyedik napja senki nem vesztette életét a vírusfertőzés szövődményeinek következtében.

Csökkent az egészségügyi intézményekben ápolt koronavírusos páciensek száma is: 8 beteget a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban ápolnak, s közülük továbbra is 1 pácienst kezelnek az intenzív terápiás osztályon.

Házi vagy intézményes karanténban 371-en vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben 5-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik). Az elvégzett tesztek száma 106 459, vagyis az előző adatközlés óta alig 162 mintát elemeztek, s ezek 2%-a lett pozitív.

Viszont a beoltottak száma körüli zűrzavar továbbra sincs tisztázva — a közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 142-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 82 128 személyt immunizáltak (ha azonban összeadjuk az előző adatközlésben szereplő számot az azóta

beoltottakéval, a végeredmény 82 925).

A megyebeli határátkelőknél az elmúlt 24 órában 2924 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 15 személynek kellett karanténba vonulnia.

(frissujsag.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

GARVAN We are genuine providers of Bank Guarantee (BG), Standby Letter of Credit (SBLC). Issuance is by AA (...)

richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? További információkért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (...)

NAGY HÍR SZÁMODRA... NAGY HÍR SZÁMODRA... Szüksége van pénzügyi kölcsönre; autóvásárláshoz, (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek