Noileg
2026. március 19., csütörtök József napja
árfolyam:
1 euro = 5.8945 RON
1 dollár = 705.8364 RON
100 forint = 0.026 RON

Befejeződött a Teleki Magyar Ház történelmi kapujának felújítása

| Vélemények 2 | Nyomtatom | A+ | A-

Néhány kisebb javítás még hátravan, de lényegében befejeződött a Teleki Magyar Ház, Maticska János által faragott történelmi kapujának felújítása. A most lezárult munkálatok egy 7 éve tartó folyamat végére tesznek pontot.


A 135 éves műemlék kapu felszentelésére 2016. október 16-án délután 16 órai kezdettel kerül majd sor, amikor ünnepélyes keretek között zárjuk az idei felújítási munkálatokat, s adjuk át a Teleki-ház történelmi kapuját és közösségi kemencéjét.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik személyes munkájukkal vagy céladományokkal segítették az elmúlt években lezajlott munkálatokat, legfőképpen Mihály Ferenc szovátai, valamint Balázsi Lajos és Pusztai Ferencnagybányai restaurátoroknak, Vajda László tiszaeszlári népi iparművésznek, tűzkovácsnak, Szász István bádogosmesternek, Kádár Károly nagybányai szobrászművésznek, néhai Dinyés László budapesti szobrászművésznek, Bertoti PéternekNagy Imre vállalkozónak Verőcéről, a Mons Medius Investmentscégnek és Schneider LászlónakMoldován Ignácnak és csapatának, valamint Lévai Józsefnek Szatmárnémetiből, Kirmájer AlidánakSzabó SándornakKárpátaljáról és Kőszeghi Zoltánnak Németországból. A kapurestaurálás jelenlegi szakaszát a nagybányai Várvédő Zsolt és családja mellett a Bethlen Gábor Alap is támogatta!

Köszönettel tartozunk a nagybányai magyar nyelvű írott és elektronikus médiának, valamint a magyar közszolgálati TV adók szatmári és máramarosszigeti tudósítóinak is, amiért figyelemmel kísérték a kapurestaurálás és a Teleki Magyar Ház felújításának eddigi folyamatát!

Találkozzunk október 16-án, vasárnap délután a Teleki Magyar Házban. Az ünnepségre, amelynek programját hamarosan közölni fogjuk, szeretettel várunk mindenkit!

(Teleki Magyar Ház)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Jani 2016.10.11 13:26:19
Hogy néhógy kíszúrjá á szémédét a vőrős!!!!
János 2016.10.10 20:54:40
Miért nem vőrős a kapú ?


Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

kölcsönajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

kölcsönajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

Ingyenes peer-to-peer kölcsön ajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek