Közel kétesztendős utazást követően hazaérkeztek városunkba a „Mai Nagybányaiak” vándortárlat kortárs műalkotásai, amelyeket végre idehaza is megtekinthet a nagyközönség; a magyarországi művészetkedvelők által már sokszor megcsodált alkotásokból advent harmadik hetében, a jövő héten, december 17-én nyílik kiállítás Nagybányán, a Teleki Házban.
Bitay Zoltán, Dudás Gyula, Győri Kinga, Kovács Bertalan, Les Pál és Kása Dávid, valamint a máramarosszigeti Boar Szilvia szobraiból, grafikáiból, festményeiből először 2014 tavaszán, a fővárosi Újpest Galériában nyílt csoportos tárlat, amelyet múlt év decemberében Sárospatak követett; az Újbástya Rendezvénycentrum Urbán György Kiállítótermében megnyíló tárlatot még Dudás Gyula festőművész nyitotta meg. Képzőművészeink idén áprilisban a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban kaptak lehetőséget bemutatkozásra. Júniusban az ugyancsak anyaországi Martfűn látták vendégül a vándortárlatot, amely szeptemberben Ózdon fejezte be anyaországi utazását.
A tárlatsorozat a Teleki Magyar Ház, valamint a sárospataki Művelődés Háza és Könyvtára, a Sárospataki Képtár, és az Újpesti Kulturális Központ, valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Észak-magyarországi Képviselete együttműködésének eredményeként valósulhatott meg, és jövő héten a Teleki Magyar Házban nyíló kiállítással zárul. A december 17-én, csütörtökön délután hatkor kezdődő megnyitóra szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Közremûködik Grigorian Smaranda (zongora) és Lengyel Marius (hegedû)!
KÖLCSÖN MAGÁNSZEMÉLYTŐL CSALÁS NÉLKÜL Kölcsönök kiegészítő garanciákkal, akár problémás ügyfelek számára is. (...)
hitel ajánlat bárki számára komoly Helló, a tiédOlyan kölcsönt keres, amely újraindítja a tevékenységét, egy projekt (...)
Hitel kínál az egyének közötti súlyos Helló, Madame gazda gergelia vagyok. A magánszemélyek között kölcsön ajánlatot nyújtok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek