Büszkén jelentem ki, hogy falunkban, Szamosardón még mindig találunk egy olyan embert, aki a hazáért harcolva túlélte a II. világháború vérfürdõs idõszakát. A 93. életévét már túllépõ id. B. Tóth János („Kökény Jankó”) beavatott engem is annak az idõszaknak a rejtelmeibe.
Bár életének errõl a szakaszáról nem éppen a leglelkesebb szavakkal beszélt, ami érthetõ is, hiszen azokat az éveket a kínok és halálos lemészárlások sorozata és a magyar bakák drága kiöntött vére jellemezte.
Az általa elmondottakból kiderült, hogy 1944. októberében sokadmagával Zilahra ment három hónapi katonai szolgálatra. Ezután elküldték õket a dunántúli frontra, ahol erejükhöz mérten próbálták visszaszorítani a túlerõben levõ orosz seregeket. Rengeteg áldozatot követelt e vérengzés, mégis bátor, hazaszeretettõl fûtött katonáink nem adták fel.
Bár õ maga is bajtársaival együtt fogságba került, elõször a szegedi Csillag-börtön hideg falai közé, de túlélték. Tavasz felé átadták a börtönt az oda irányzott raboknak. Ezután, hogy „szabadokká váljanak”, kényszermunkára küldték õket a kijelölt helyekre. Polgártársunkat Szibéria leghidegebb szegletébe. Télen, nyáron, 4 éven keresztül úgymond favágóként, de tulajdonképpen rabszolgaként várta a szabadság madarát, egészen 1949-ig, amikor is végre hazatért szülõfalujába.
Mi, szamosardóiak rendkívül büszkék vagyunk a mi egyetlen életben levõ II. világháborús polgártársunkra, akinek csak annyi volt a „bûne”, hogy magyar hazáját próbálta védeni. (Fóris Henrietta)
Bányavidéki Új Szó
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek