Nagybányán új kulturális kezdeményezés indul útjára: a CELLULOID Filmklub. Célja, hogy betekintést nyújtson a filmművészet sokszínű világába, legyen szó klasszikusokról, kortárs alkotásokról, független filmekről vagy kasszasikerekről.
A CELLULOID a /SZE szervezésében jött létre, és egy periódikus, évadokból álló eseménysorozatként működik. Minden évad egy adott téma köré épül, amelyet a vetítések után következő beszélgetéseken járnak körül a résztvevők. Az első évad központi kérdése: Mitől jó egy film? – Általános bevezetés a filmművészet világába. Ennek keretében a látogatók változatos műfajú és stílusú filmeket tekinthetnek meg, kezdve a fekete-fehér klasszikusoktól a modern kísérletező alkotásokig.
A CELLULOID elsődleges célcsoportja a nagybányai fiatalság, különösen a 16-35 év közötti korosztály, de természetesen minden érdeklődőt szívesen látnak. A filmklub szervezői kiemelik, hogy a vetítések után mindig lesz egy rövid beszélgetés is, amely elmélyíti a látottak értelmezését és teret ad a gondolatok megosztására.
Az első vetítés április 1-jén kerül megrendezésre, és a Minden, mindenhol, mindenkor (Everything Everywhere All at Once, 2022) című, hét Oscar-díjat nyert film kerül terítékre. A vetítés helyszíne a Mészárosok Bástyája (Piața Izvoarelor 2, Nagybánya), kezdési időpontja pedig 18:00. A belépés ingyenes.
A szervezők külön felhívják a figyelmet arra, hogy a filmélményt fokozza, ha a résztvevők előzetesen nem néznek trailereket vagy nem olvasnak kritikákat. Az elgondolás szerint egy film megtekintése akkor a legértékesebb, ha azt mindenféle előzetes elvárás és befolyás nélkül élvezhetjük.
A CELLULOID Filmklubot a Máramaros Megyei Történelmi Múzeum és a Mészárosok Bástyája támogatja.
I am Direct Provider's Mandate of BG & SBLC Lease 100% protected. Are you an individual businessman or a business organisation that wishes to expand in business ??, (...)
Kölcsönajánlat komoly érdeklődőknek Üdvözlöm! Kölcsönt keres tevékenysége újraindításához, egy projekt megvalósításához (...)
buy 5L Caluanie oxidize in Singapore WhatsApp(+44 7397 620325)CALUANIE MUELEAR OXIDIZE FOR SALE Myanmar ONLINE We sale good quality Heavy water caluanie oxidize made in US. Buy Caluanie Oxidize online (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek