Az iskolai tanév vége felé közeledve kilencedikes diákokkal beszélgettünk rádiózásról és újságírásról Nagybányán.
Magyarosi László földrajz-történelem szakos tanár meghívására múlt héten a nagybányai Németh László Elméleti Líceumban jártunk, ahol rádiózásról és a sajtó szerepéről beszélgettünk a diákokkal, valamint mindennapjaik, életük különböző vonatkozásairól is. Közben szó esett a Bányavirág című suliújságról, amelynek legújabb, júniusi lapszáma a diákok és a tanárok közös munkájának eredményeként készült el. A lap ezúttal is változatos tartalmakat kínál az olvasóknak: beszámolókat a tanév végi eseményekről, híreket a diákéletről és közösségi programokról, emellett kreatív írásokat és visszatekintéseket tartalmaz.
„Ha van olyasmi, amit szeretnénk megosztani másokkal, akkor visz a vágy, hogy azt megtegyük” – mondja Kőrmendy Nikolett-Melánia, az iskolaújság szerkesztője, aki a sulirádió működtetéséből is kiveszi a részét. A kilencedikes diák az Álmom című versét is felolvasta, amely a Bányavirág legfrissebb, júniusi lapszámában jelent meg. Aztán az osztály többi tagját is igyekeztünk bevonni a beszélgetésbe: mire büszkék, milyen versenyekre járnak, és ezekről érdemes lenne-e írni a suliújságban?
Forrás: kolozsvariradio.ro
PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK Tanulmányaihoz, vállalkozásához, lakhatásához vagy személyes szükségleteihez keres (...)
KOMOLY HITEL MINDENKINEK KOMOLY HITEL MINDENKINEK Itt a Horváth Norbert. Különféle pénzügyi kölcsönöket (...)
OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. OFERTĂ DE ÎMPRUMUT FĂRĂ TAXE DE APLICAȚIE. Pentru nevoile dumneavoastră de creditare (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek