no
2024. május 12.,  Pongrác napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Iskola és templom

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Reményik Sándor verse, a Templom és iskola aktuális marad mindaddig, amíg az utolsó magyar iskola megszûnik Erdély területén. Az Erdélyi Napló egyik májusi számában ezzel a címmel olvashattunk egy hosszabb cikket: Iskola nélkül kiürülhet a templom.


Ebben az írásban a cikkíró jogosan állítja, hogy amennyiben megszûnik az iskola, egy bizonyos idõn belül kiürül a templom is. Példaként a gyulafehérvári gróf Majláth Károly nevével fémjelzett iskola esetét hozza fel, amely évek óta létszámgondokkal küszködik, pedig Erdély patinás történelmi fõvárosa múltjával példaként szolgálhatna az egész ország elõtt. Itt olvashatjuk: „A történelmi magyar egyházak vezetõi 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megõrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. (…) Ma fõként a szülõkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.”

Ma Gyulafehérváron az iskola épülete a katolikus egyház tulajdonában van és falai között 42 elemi osztályos, 35 gimnazista és 70 líceumista tanul felekezeti hovatartozástól függetlenül, a katolikusok mellett ott vannak a református és más felekezetûek is. Bár a város magyar lakossága nem éri el az össznépesség két százalékát, a létszámhiány ennek ellenére a szülõk magatartásában keresendõ, akik közül sokan a megfelelõ képzési feltételek ellenére sem íratják ide gyermekeiket.

Böjthe Csaba árvái itt is jelen vannak és részben pótolják a létszámhiányt. Felmerül viszont a jogos kérdés, miszerint ha a Csaba testvér árváinak jó a magyar iskola, akkor a magyar családoknak miért nem, és miért szükséges az iskolának nagyfokú harcot folytatnia a szülõk meggyõzéséért? Ha Böjthe árváiból takarékos, egészséges dolgos honpolgárok válnak az iskola keretében, akkor az egészséges családok miért kételkednek az iskola nyújtotta nevelés sikerében?

Lezajlott pünkösd ünnepe is, és a képernyõn keresztül tanúi lehettünk a szépen megrendezett hagyományos Csíksomlyói Búcsúnak is. Jakubinyi érsek a többszázezer zarándoknak azt az üzenetet hagyta: maradjunk hûek hitünkhöz, õrizzük meg a nemzetünkhöz tartozásunkat és maradjunk hûek nyelvünkhöz! Komoly és elõrelátó erõs mondatok, melyek nélkül emberi tisztességünk el sem képzelhetõ. Negyven éves elnyomás után, sajnos a hitünk megõrzése csorbát szenvedett. Köszönhetõ ez annak is, hogy a magyarság nem rendelkezett egy olyan harciasan parancsoló hittel és egyházzal, mint az ortodoxizmus. Hogy ma az országban mintegy négyezer ortodox templom épül, annak a ténynek a bizonyítéka, hogy a román nép hû tudott maradni hitéhez, nemzetéhez és nyelvéhez! Közénk, magyarok közé éket tudott verni a hitetlenség és a szekták sokasága.

Véleményem szerint a nemzeti öntudat sok magyar embernél ott válik hiányossá, amikor téves eszmék hatására megtagadja gyermekétõl a nemzete kultúrájának és nyelvi szépségének megismerését. Mert ez az eredménye annak, ha a gyermeket már zsenge korában nem a magyar iskolába iratja, hanem más kultúrkörhöz sorolja és más nyelv rendszeres használatára kényszeríti. Ezután törvényszerûen következik, hogy a gyermek csak a román környezethez vonzódik, kerüli a magyar kulturális megnyilvánulásokat és végül vegyes házasságba kapcsolódik. Ezt követi azután az anyanyelv elvesztése. Hallottam, amikor egy fiatal azt is kijelenti: szégyelli, hogy magyarnak született. A vegyes házasságokban szép számmal vannak esetek, ahol kiegyensúlyozott a közös, kettõs identitástudat, mely békességben fér meg egymás mellett. Záloga ennek az lehet, ha a kisebbségi fél gondoskodása nem tagadja meg gyermekétõl, hogy a maga értékrendjét is megismerje. Ha nem így történik, azért nem lehet mást hibáztatni.

Pünkösd alkalmával azt is ünnepeljük, hogy az Írás szerint a soknyelvû sokaság minden tagja megértette a másikat, bármilyen nyelven értett is amaz. Jó lenne, ha mi magyarok egymás között is igyekeznénk megérteni egymást!

Kis Kornél Iván

Bányavidéki Új Szó

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek