A nagybányai Szentháromság-plébánia idén folytatja a korábbi években nagy népszerűségnek örvendő felnőtt katekézis-sorozatát, amelynek célja a hit és a lélek mélyebb megismerése. Az első találkozóra 2025. április 1-jén, kedden 18 órakor kerül sor a nagybányai Philia Oázis rendezvényteremben, ahol Szabó József Miskolc-diósgyőri plébános, érseki tanácsos és pápai káplán tart előadást „A Sátán működése napjainkban” címmel.
A modern világban sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy van-e helye a gonosz jelenlétéről szóló tanításoknak, és hogyan ismerhetjük fel működését a mindennapokban. Az eseményen a résztvevők választ kaphatnak arra, hogy keresztényként milyen hozzáállás szükséges a Sátán tevékenységével szemben. Az előadás kiindulópontja a János evangéliumában olvasható gondolat: „A gonosz csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson.” (Jn 10,10). A meghívott előadó több évtizedes tapasztalatával segít eligazodni a téma lelki és hitbeli vonatkozásaiban.
A katekézis-sorozat célja, hogy havi rendszerességgel mélyebb párbeszédet alakítson ki a résztvevők között, szakértők bevonásával. A program kerekasztal-beszélgetés formájában zajlik, lehetőséget adva az érdeklődőknek arra, hogy kérdéseiket feltegyék, és közösen vitassák meg a hitbeli és lelki témákat.
A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban az esemény szervezői szívesen fogadnak adományokat a további programok megvalósításának támogatására. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak egy elmélyült beszélgetésre és lelki feltöltődésre a Philia Oázisban.
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek