Kétnyelvű helységnévtábla - az egymásrautaltság jelképe

Kilenc évvel ezelõtt a nyolcas buszból kitekintve a Felsõbánya határában álló kétnyelvû helységnévtáblán akadt meg a teintetem.

A szállóige szerint minden szenzáció három napig tart. Városunk magyar elnevezésének a megjelenése a helységnévtáblán néhány hétig volt beszédtéma. Azokban a hetekben ismeretlen tettesek rongálták meg a táblát, amely visszaállítása óta a békés egymás mellett élés, az egymásrautaltság jelképe.

Ezt többek között annak tulajdonítom, hogy vegyes lakosságú városunkra soha nem volt jellemzõ a más népeket gyûlölõ szélsõséges nacionalizmus. A magyar, román, német bányászokat, a veszélyes bányákban összetartó közösséggé kovácsolta össze a közös sors.

A bányákban évszázadokon át egymást segítve, egymásra vigyázva dolgoztak, társaiknak is adtak az otthonról hozott zsíros kenyérbõl, szalonnából és hagymából, együtt gyászolták a bányaszerencsétlenségek áldozatait, a szakszervezetek által szervezett megmozdulásokon közösen követeltek magasabb fizetést, jobb munkakörülményeket, együtt mulattak a május elsejei majálisokon és a bányásznapon.

Ha egy város kihalttá válik, a helységnévtábla is felesleges. A bányászat hanyatlása, a megélhetési források csökkenése, az elöregedés, az elvándorlás városunk jövõjét veszélyezteti. Felsõbánya fennmaradásának a feltétele nemcsak az önkormányzat által kidolgozott városfejlesztési terv és a megvalósításához szükséges pénzforrások biztosítása, hanem városunk román, magyar és más nemzetiségû, egyenlõ jogokkal rendelkezõ, tettre kész, vállalkozó, kezdeményezõ szellemû lakosainak összefogása, közös cselekvése.

 Boczor József

Bányavidéki Új Szó