„Adj, király, katonát!” – regionális döntõ Nagyváradon
Egyre több településen szervezik meg a népszerû vetélkedõt.
A magyar közösség rohamosan fogy nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében. Ennek oka – az elköltözések, vegyes házasságok mellett – a gyermekvállalási kedv hiánya. Az „Áldás, népesség” mozgalom ezen a szemléletmódon kíván változtatni, az „Adj, király, katonát!” (AKK) vetélkedõ pedig e mozgalomhoz kapcsolódik. Célja egy családközpontú életszemlélet közvetítése, hogy a IV-VIII. osztályos résztvevõkben felértékelõdjön a család szerepe.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) 2007-ben szervezte meg elsõ ízben ezt a vetélkedõ-sorozatot, amely nagy sikernek örvend a pedagógusok és a gyermekek körében; ma már több ezer fölött van az évrõl-évre vetélkedõ erdélyi gyermekek száma.
Az idén nyolcadik alkalommal zajló „Adj, király, katonát!” második regionális döntõje éppen nõk napján zajlott Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében. A döntõbe való jutásért 17 csapat versenyzett. Minden családnak kilenc próbát kellett kiállnia, s „megvédeniük országukat és felvidítaniuk a királyt”. Számos próba a játék mesefüzetének anyagára épült, de idén elõször a diákok egyénileg is kitöltöttek egy feladatsort. A vetélkedõ során a tudást és az ügyességet is pontozta a zsûri. Az április 26-i kolozsvári MindentEldöntõre az elsõ csapat jutott tovább, valamint az elsõ tíz résztvevõ, aki a legmagasabb pontszámot érte el az egyéni írásbeli teszten.
A Nagybánya-környéki gyerekek egyéniben és csapatban is kitûnõen szerepeltek a versenyen!
Elsõ helyezett csapatok:
I. hely: Hétszûnyû Kapanyányimonyók csapat: Batiz-Kis-Bandi Réka (Bánffyhunyad), Kõrössy Dávid (Nagyvárad), Mátyás Dániel (Domokos).
II. hely: Hun tulipánok csapat: Kólya Kinga (Nagyvárad), Prentel Szende (Zerind), Gergely Anita-Barbara (Domokos).
Az írásbeli teszten legjobban teljesítõ tíz versenyzõ, aki továbbjutott a döntõre: Agócs Gábor (Margitta), Domokos Krisztián (Magyargoroszló), Futó Bence (Magyargoroszló), Lajos István Dániel (Felsõbánya), Vicsai Noémi (Nagybánya), Gergely Anita-Barbara (Domokos), Mátyás Dániel (Domokos), Rácz Réka (Szamosardó/Monó), Sepler Kinga (Kaplony), Zsámbok Emese Mária (Zimándújfalu).
A regionális döntõ Máramaros megyei résztvevõi voltak: Gergely Anita Barbara (Domokos), Gergely Laura Andrea (Domokos), Mátyás Dániel (Domokos), Balogh Adrián (Szamosardó), Nagy Szabolcs (Szamosardó), Rácz Réka (Szamosardó/Monó), Szász Zsolt (Koltó), Incze Denisz (Koltó), Branduse Jessica (Koltó), Lajos István Dániel (Felsõbánya), Vicsai Noémi (Nagybánya), Kádár Gergõ (Nagybánya), Krause Vivien (Máramarossziget), Nagy Emese (Máramarossziget), Csongovai Helga (Máramarossziget).
(BÚSZ)
A LEGJOBB HITELAJÁNLAT Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
A LEGJOBB HITELAJÁNLAT Üdvözlöm, SZELECZKI GÁBOR vagyok, egy becsületes online magánhitelező, aki gyors (...)
Helló Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény titkára vagyok. Minden pénzügyi (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek