Korcsolyázó felsõbányai nõk a XIX. század végén

Az európai korcsolyázás a XIII-XIV. században kezdõdött, amikor a hollandok, a flamandok és a németek lábukra csont-, vas- és fakorcsolyát kötöttek. Acélkorcsolyát a XIX. század ötvenes éveitõl használtak.

A budapesti Városligetben korcsolyázó nők

Miután ugyanabban a században Bécsben megalapították a korcsolyázó egyesületet, Budapesten is kezdetben fõként a nõk körében divattá vált a korcsolyázás.

Eleinte Felsõbányán úgy vélték, hogy a lányoknak és a nõknek káros a korcsolyázás. Egyesek úgy gondolták, hogy az erényes lányokhoz nem illik ez a sport. Idõs felsõbányai orvosok arra figyelmeztették a nõket, hogy ez a szórakozás meghûlést és egyéb betegségeket okozhat. A korabeli újságok tudósításai szerint Eötvös József báró két korcsolyázó leánykájának is szerepe volt abban, hogy a magyar nõk is korcsolyát csatoltak lábukra.

1897 elején a Felsõbányai Hírlap arról tudósított, hogy ismét megalakult a korcsolyaegylet, de az Ambrus tavon csak csónakázni lehetett, mert a jég elolvadt, a hónap végén azonban a tó vastagra hízott jegét ,,megszállták” a korcsolyázók.

Egy felsõbányai úriasszony, Süsszer Ferencné azt írja egyik levelében, hogy idõnként az Ambrus-tó korcsolyapályájának a szélén 1-2 didergõ cigány keringõket játszott a korcsolyázó pároknak. Idõnként a fuvószenekar teremtett kellemes hangulatot. Egy korabeli fényképre is rábukkantam, amelyen a divatbemutatónak is számító korcsolyapálya szélén muffba bújtatott kezû, földig érõ ruhát viselõ férjes asszonyok pletykáltak, amíg a jégen lányaik könnyedén siklottak udvarlóikkal a jégen. Egy másik levélbõl kiderül, hogy idõnként forró kávét és puncsot szolgáltak fel a korcsolyapályán.

Remélem, hogy egy év múlva arról tájékoztathatom olvasóinkat, hogy városunkban ismét létesítettek egy korcsolyapályát.

Boczor József

Bányavidéki Új Szó