Noileg
2026. március 17., kedd Gertrúd napja
árfolyam:
1 euro = 5.8986 RON
1 dollár = 711.5643 RON
100 forint = 0.0261 RON

Máramarosban turnézik a Szalonna és Bandája

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nagybányán, Szamosardón és Máramarosszigeten lép fel a Pál István „Szalonna” népzenész által vezetett Szalonna és Bandája elnevezésű, Magyar Örökség-díjjal kitüntetett zenekar a kárpátaljai BorzsaVári együttessel. Pál István „Szalonna” és zenekara hivatásként választotta a Kárpát-medencei kultúra megőrzését és átörökítését.


„A csodálatos dallamok, hangszerek röpítik a hallgatóságot ezen a szép utazáson. A koncertek élményt jelentenek minden korosztálynak, hiszen olyan örök érvényű gondolatok járják át az eseményt, melyek mindenki számára érthetőek és befogadhatóak. A koncertsorozaton kárpátaljai ifjú művészek is részt vesznek, ezzel is erősítve összetartozásunkat” – áll az Erdélyi Hagyományok Háza közleményében.

A rendezvények az alábbi időpontokban és helyszíneken kerülnek megrendezésre: Nagybányán, június 29-én a városi színházban 19 órától, Szamosardón június 30-án 19 órától a kultúrotthonban, valamint Máramarosszigeten július 1-jén, szintén 19 órától a George Enescu Zeneiskola dísztermében.

A díjtalan belépéshez előzetes helyfoglalás szükséges Nagybányán és Máramarosszigeten amit a helyi RMDSZ szervezetek irodájában megtehet. A máramarosszigeti előadás jegyei megtalálhatóak továbbá a hosszúmezői polgármesteri hivatalban, a Leöwey Klára Elméleti Líceum titkárságán, illetve a máramarosszigeti református parókián.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

GARVAN We are genuine providers of Bank Guarantee (BG), Standby Letter of Credit (SBLC). Issuance is by AA (...)

richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? További információkért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (...)

NAGY HÍR SZÁMODRA... NAGY HÍR SZÁMODRA... Szüksége van pénzügyi kölcsönre; autóvásárláshoz, (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek