reg
2026. március 19., csütörtök József napja
árfolyam:
1 euro = 5.8980 RON
1 dollár = 667.5562 RON
100 forint = 0.0262 RON

Megújul a máramarosszigeti Hollósy Ház

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Belső felújítások zajlanak a máramarosszigeti Hollósy Házban, amely egyben a város Magyar Háza is. A felújítás során a régi ajtókat ablakokat új nyílászárókra cserélik, központi fűtést szerelnek be, ugyanakkor a termeket is újrapadlózzák, a termeket pedig kifestik majd.


Máramarosszigeten 1997 óta működik a Magyar Ház, azóta csak kisebb tatarozást végeztek a házon. Most azonban a Magyar Kormánynak köszönhetően a belső tereket újjá varázsolják majd. „Az ajtók és ablakok a házzal egyidősek, helyenként nagyon rosszul zártak már, sőt volt olyan, amit ki se tudtunk nyitni. A termekben lévő parkett mindenütt szúette és kopott volt, most ezt felszedjük és új kerül a helyére. Ezenkívül nagy szükség volt a fűtés korszerűsítésére, a házban cserépkályhákkal fűtöttünk, ami nem volt hatékony. Most központi fűtést szerelünk be, ami megkönnyíti a fűtést egy rendezvény előtt. Nagy szükség volt tehát erre a modernizálásra. Reméljük, hogy ezáltal bővíteni tudjuk a programkínálatunkat és még több ember látogat majd el a rendezvényeinkre.” - összegzett Zahoránszki István, a Hollósy Simon Művelődési Egylet elnöke.

 

A Hollósy Házban nyaranként tánc- és kézműves táborok zajlanak, ugyanakkor év közben itt zajlanak a SZIGET Táncegyüttes próbái, havonta táncházat szerveznek, a cserkészcsapat foglalkozásai is itt zajlanak, valamint magyar órákat tartanak a román iskolába járó magyar gyermekek számára, de a nők is találkozhatnak a Guzsalyas elnevezésű kézműves foglalkozáson. A felújítás miatt az állandó programok egy részét a máramarosszigeti RMDSZ-nél tartják.

A felújítást a Magyar Kormány, a Bethlen Gábor Alap 6 millió 800 ezer forinttal támogatja.

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

kölcsönajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

kölcsönajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

Ingyenes peer-to-peer kölcsön ajánlat Üdvözlöm! Szüksége van finanszírozásra otthona, vállalkozása, autó vagy motorkerékpár (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek