Összetartozás

Figyelemmel kísértem a Duna Televízióban a Fölszállott a páva címû vetélkedõt, a szebbnél szebb néptáncokat, népdalokat. Eszembe jutott, hogy mi is részt vettünk - a domokosi és a magyarláposi iskola tanulóival - hasonló versenyen 1978 nyarán Székelykeresztúr-Sóskúton. Elhatároztam, beszámolok a kedves Olvasóknak errõl az eseményrõl. Igaz, rég volt, de szép volt, érdemes rá emlékezni.

Domokosi néptáncos lányok, valamikor a 80-as években

Kezdjem az elején. A domokosi és magyarláposi iskolák együttmûködésének szép példája a sok közös kirándulás, tapasztalatcsere, valamint a versenyeken való közös részvétel. Csakhogy most mi voltunk a ,,kisebb testvér”, de ezt soha nem éreztették velünk, ugyanis mi csak az I-IV. osztályokkal, Domokos pedig az I-VIII. osztályokkal vett részt.

Tanítványaimmal együtt hálával gondolok Jónás Mária igazgatónõre, aki mindig meghívott minket egy-egy nagyobb eseményre, buszos kirándulásra stb. Többek között ilyen volt a fent említett dal- és táncverseny.

Összehangolva, sok-sok próba után indultunk két busszal a megmérettetésre. Deákné Nagy Vilma kolléganõm az I. és a III. osztályt, jómagam a II. és a IV. osztályt vezettem. Az õ fiatalos lendületét átültette a tanulókba. Lelkes munkájával mindenkit magával ragadott.

Megbocsát a kedves Olvasó, hogy a részletekkel nem untatom, bizonyára tisztában vannak az ilyen versenyek izgalmával, hangulatával, lefolyásával. A mellékelt fotó a verseny után készült a tanárnõk, kísérõk egy részével. Nem végeztünk az elsõ helyen, de utolsók sem lettünk. Nagy tapsot kaptunk. Kitûntünk a székely ruhás társaink közül a mi helyi népviseletünkkel. Mi jöttünk a legmesszebbrõl. A jelenlévõk megismerhették a láposi medence dalait, táncait, öltözékeit. Két napot töltöttünk ott. A bentlakásban kaptunk szállást, ellátást. Mindenki nagyon barátságos volt velünk, széppel-jóval kedveskedtek. Barátságok szövõdtek, amelyek az évek folyamán lassan elhalványultak. Mindenki szívesen emlékezik erre a felejthetetlen eseményre.

Ez a közös fotó a verseny után készült, kivehetõ róla a megkönnyebbülés. Nincs minden versenyzõ, kísérõ a képen, mert közben szétszóródtak. Nem csak táncosok jöttek velünk, hanem minden tanuló, ezért nincs mindenkin népi viselet.

Kitérnék a helyi népi viseletre, amely körülbelül megegyezik a mezõségivel (nem a máramarosival!). A kislányok gyöngyös piros pártát viseltek, buggyos rövidujjú fehér blúzt, piros sújtásos mellényt (pruszlik), fehér szoknyát, alól két sor piros pántlikával díszítve és pici piros selyemkötényt. A lábukon fehér harisnya, fekete félcipõ. A fiúk fején fekete ,,pörge” kalap, árvalányhajjal díszítve. Fehér ing, fekete mellény fehér sújtással, bõ fehérgatya, fekete csizma. (Az ingek és a gatyák anyagát elõbbi szerepléseink ,,jövedelmébõl” gyûjtöttük össze, ügyes anyukák közösen megvarrták. Ezek a darabok a késõbbiekben sok versenyt kiszolgáltak.)

Lelki szemeim elõtt most is látom, ahogyan bevonultak, elõl az I-IV. osztályosok, láposiak, domokosiak vegyesen, majd az V-VIII. osztályosok következtek.

Kedves Olvasó! Tudja, mi az, ,,vastaps”? Ezzel jutalmaztak a nézõk! A kislányok bal keze csípõn, jobb keze a fiúcska derekán. A fiúk bal keze a leányka vállán, jobb keze félig felemelve pattintott ujjakkal. Most is fülembe cseng vidám daluk:

,,Végigmentem az utcán, az utcán,

Elsároztam a csizmám, a csizmám.

Megérdemli az a lány, kiért sáros a csizmám,

Kiért sáros minden este a csizmám.”

Most is elõttem van bevonulásuk a szabadtéri színpadra, ahogyan jöttek, jöttek a párok... Most is fülemben cseng vidám daluk: ,,Végigmentem az utcán, az utcán...”

Maradok az emlékezés boldog érzésével.

Özv. Csornainé Breuer Erzsébet nyugalmazott tanítónõ Magyarláposról

Bányavidéki Új Szó