Visszaszolgáltatási per akadályozza az aranyosmeggyesi önkormányzatot abban, hogy uniós forrásokat pályázzon meg a Szatmár megyei községben levő Lónyai-várkastély romjának rendbetételére.
Helyi lapértesülések szerint Silviu Zetea polgármester prioritásként kezelné a felújítását, azonban a jogszabályok miatt egyelőre meg van kötve a keze, a romjaiban is gyönyörű kastély állaga pedig rohamosan romlik. A kastélyt Pál herceg (Paul-Philippe Hohenzollern), II. Károly román király törvénytelen unokája igényelte vissza.
A balkézről született utódok, Paul-Philippe és testvére, Alexander öröklési jogát a Lisszaboni Törvényszék állapította meg, amit a román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2012-ben érvényesített, ezt követően kezdte el az unoka az ősi vagyon visszaigénylését.
A Lónyai-várkastélyt egyébként első alkalommal 1278-ban említették okiratok, az évszázadok során pedig többször átalakították, de arra is volt példa, hogy lerombolták vagy felgyújtották. Az ingatlan a 20. század elejéig a Teleki családé volt, majd Mária román királyné birtokába került, aki egy jelképes összegért eladta Károly román királynak, így az államosításkor a román királyi család birtokát képezte a kastély.
A polgármester szerint nincs más lehetőségük, mint megvárni a döntést, hisz a tulajdonjogot mindenképp tisztázni kell, mielőtt bárki bármiféle munkálatba kezdene. Mint megtudtuk, Pál herceg nem ragaszkodik feltétlenül a Lónyai- kastélyhoz – félmillió dollár ellenében hajlandó lemondani az épülettel kapcsolatos jogairól.
krónika.ro
Tramal, Tralgit, Tramabene, Zaldiar, Korylan, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, (...)
Zolpidem, Zolpinox, Neurol, Rohypnol, Sanval, WhatsApp...420721725862 E-mail: (cynthianarge@seznam.cz) Xanax, Frontin, Rivotril, Diazepam, (...)
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek