reg
2026. március 17., kedd Gertrúd napja
árfolyam:
1 euro = 5.8931 RON
1 dollár = 713.6591 RON
100 forint = 0.0262 RON

RMDSZ: Magyarberkesz velünk is fejlődik

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Magyarberkeszen az elmúlt négy évben utakat javítottunk, mezei utat építettünk Magyarberkesz és a szomszédos falvak között, kormányzati forrásból a szennyvízhálózatot is bővítjük.


„Az önkormányzat megoldotta a szemétszállítást, szelektíven gyűjtik a hulladékot a településen, ezáltal tisztább környezetet teremtettünk az ott élőknek. A kultúrotthon belsejét is felújítottuk, hogy jobb körülmények között tarthassuk közösségi rendezvényeinket. Következik a külső tatarozás, tetőszerkezet javítás, amit európai uniós forrásból fogunk megvalósítani” – fogalmazott Ladányi Erika önkormányzati képviselő.

A község egyetlen RMDSZ-es tanácsosa jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ravatalozót építsenek Magyarberkeszen, amelyet minden felekezet használhat majd. Elmondta: az önkormányzat a református egyházat is támogatta, hozzájárultak a gyülekezeti ház felújításához. Sikerült kiharcolnunk, hogy a magyarberkeszi születésű Kászonyi Edgár építészről, a nagybányai festőiskola tagjáról utcát neveztünk el.

Magyarberkeszen nagy népszerűségnek örvend a szüreti bál és a berkeszi piknik. Ezeket a közösségi kezdeményezéseinket is támogatta az önkormányzat.

Testvértelepülési kapcsolatot létesítettünk a magyarországi Tiszatenyővel, a szerződést májusban írjuk alá.

 

Építjük és megvédjük közösségeinket!

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

GARVAN We are genuine providers of Bank Guarantee (BG), Standby Letter of Credit (SBLC). Issuance is by AA (...)

richardcosmos5@gmail.com Szüksége van kölcsönre? További információkért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: (...)

NAGY HÍR SZÁMODRA... NAGY HÍR SZÁMODRA... Szüksége van pénzügyi kölcsönre; autóvásárláshoz, (...)

adj fel hirdetést
reg
tmh
Noileg
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek