Nem akármilyen fegyvertényt tudhat magáénak Sárközújlak városa és Piricsi Artúr polgármester! A nemrég aláírt szerződés értelmében a kisvárosban hamarosan elkezdődik a jövő – több szempontból is.
„Két héttel ezelőtt Bukarestben jártam, ahol szerződést írtam alá az Országos Ásványkincshatósággal (ANRM). Ennek értelmében a Sárközújlaki Polgármesteri Hivatal birtokolja a továbbiakban a település területe alatt található termálvíz kitermelési jogát”, árulta el Piricsi Artúr polgármester.
Ez miért olyan nagy szó, tehetnénk fel a kérdést. „Tudtommal ezzel mi lettünk az első olyan önkormányzat az országban, amely rendelkezik ezzel a joggal”, tette hozzá a polgármester.
Mindez persze komoly presztízs, de Piricsi számára ez nem ezért fontos. Neki nagyon komoly tervei vannak a termálvízzel. Nem is egy!
„Először is szeretnénk megvalósítani, hogy a közintézmények fűtését termálvízzel oldjuk meg. Ez óriási megtakarítást jelentene már rövid távon is”, enged betekintést terveibe Piricsi. Ezt európai uniós támogatásból kívánja finanszírozni.
A másik terv pedig egy termál strand megépítése. „Egyeztettünk már egy befektetői csoporttal erről”, mondja a polgármester. A strandnak a kastélykert egyik része adna otthont. A kastélykert és az épület területe ugyanis az önkormányzat tulajdona, csak a kastélyt birtokolja a ifjúsági- és sportminisztérium.
A felmérések szerint Sárközújlak közel 35 hektárnyi területe alatt lehet jó minőségű termálvizet kitermelni. Ennek az elemzését, vizsgálatát már az idén elkezdi az önkormányzat.
(szatmár.ro)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)
john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek