ET
2024. október 22., kedd Előd napja
árfolyam:
1 euro = 4.9722 RON
1 dollár = 0.0476 RON
100 forint = 1.2376 RON

Szatmári színészsztrájk az utcán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az utcán is tüntetnek keddtől a Szatmárnémeti Északi Színház munkatársai tiltakozásképpen amiatt, hogy nem kapták meg augusztusi bérüket. Amint arról beszámoltunk, a teátrum magyar és román társulata egy hete japánsztrájkot tart – fehér karszalagban játszanak, és a jegypénztár dolgozói is fehér karszalagban fogadják a bérletváltókat.


Az új tiltakozási forma bevezetését hétfőn jelentette be sajtótájékoztató keretében Adriana Boca, a színházi szakszervezet elnöke, valamint helyettese, Gaál Gyula. A két színművész kifejtette, semmi mást nem akarnak, mindössze annyit, amennyi törvény szerint jár nekik. Kilátásba helyezték, hogy az utcai demonstrációkat addig folytatják, amíg meg nem érkezik számlájukra a pénz.

Gaál Gyula rámutatott, az amúgy is igen alacsony bérrel rendelkező színházi alkalmazottak helyzete elkeserítő, főképp, hogy vannak közöttük családosok, akiknek gyereke a napokban kezdte az iskolát, emellett sokan vettek fel hitelt, melyek részleteit muszáj fizetniük, a legnehezebb helyzetben pedig azok vannak, ahol a férj és a feleség egyaránt színházi alkalmazott.

Adriana Boca arról is beszélt, hogy nem hajlandóak elfogadni Dorel Coica polgármester érveit, aki azt állítja, a teátrum nyáron leváltott vezérigazgatója, Sorin Oros a felelős a kialakult helyzetért, mivel ő költötte el az intézmény összes pénzét – beleértve a fizetésekre szánt összeget is.

A szakszervezeti elnök kijelentette, bérüket az önkormányzatnak kell biztosítania, ezért nem érdeklik a magyarázatok. Hozzátette, ha a polgármester elégedetlen a volt igazgatóval, csakis saját magát hibáztathatja, hiszen épp ő volt az, aki másfél évvel ezelőtt aláírta a kinevezését. Emlékeztetett, ez a román társulat akarata ellenére történt, a színészek túlnyomó többsége alá is írt egy, az Oros kinevezése elleni tiltakozó beadványt.

A polgármester magyarázatainak a teátrum többi dolgozója sem ad hitelt. Stier Péter adminisztratív igazgató korábban kifejtette lapunknak, a volt vezérigazgatónak lehetősége sem volt a béralaphoz nyúlni, mivel a fizetésekre szánt összegek elkülönítve szereplenek a költségvetésben. Úgy vélte, Coica Oros ellen irányuló személyes bosszújáról van mindössze szó, melynek levét azonban a színház 130 alkalmazottja issza meg. 

krónika.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors és kényelmes kölcsönök Kérjen kölcsönt 500 000 és 300 000 000 ft között, 1 és 30 év közötti idotartamra. Minden (...)

biztonságos gyorshitel ajánlat A leggyorsabb hiteleket kínáljuk. Jelentkezni 200 000 ft-tól 500 000 000 ft-ig lehet. A (...)

biztonságos gyorshitel ajánlat A leggyorsabb hiteleket kínáljuk. Jelentkezni 200 000 ft-tól 500 000 000 ft-ig lehet. A (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
ET
rmdsz
banyavidek