noi
2025. szeptember 11., csütörtök Teodóra napja
árfolyam:
1 euro = 5.0733 RON
1 dollár = 4.3297 RON
100 forint = 1.289 RON

SZENT MÁRTON BÚCSÚ 2021

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

2021. november 11. Tours-i Szent Márton püspököt ünnepeli az egyház november 11-én, akinek nevéhez számos legenda és népszokás kötődik.


Pannóniában, mai Szombathelyen született 316 táján, és 397-ben halt meg. Katona volt, de miután meghallotta az Úr hívását leszerelt, majd 371-ben Tours püspökévé választották. Nevéhez fűződő legismertebb legendák a katonaköpeny megosztása a szegény koldussal valamint az, amikor alázatból a ludak óljába bújt, hogy elkerülje a püspökké választását, de a libák hangjukkal elárulták őt. Ehhez köthető a mondás, miszerint: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.”

A nagybányai közösség számára különös jelentőségű Szent Márton püspök, hiszen a XV. században templomot állítottak tiszteletére, ennek helyén épült a 300. évfordulóját ünneplő mai templom. Szentmisében kérjük Szent Márton közbenjárását közösségünkért és családjainkért csütörtökön, 2021. november 11-én, 18.00 órakor a nagybányai Szentháromság templomban.

A szentmisét a Kaplonyból érkező Puvák Antal OFM fogja bemutatni. A plébánia Scheffler-házában 16.00 órától kézműves foglalkozás keretében a gyermekek lámpásokat készítenek, ezekkel vonulnak a templomba. A szentmisét követően, a Scheffler-ház udvarán Márton-napi szokás szerint libazsíros kenyeret és meleg teát kínálnak a szervezők.

(Kép: Simone Martini - Szent Márton és a koldus, 1320, Szent Ferenc-bazilika Szent Márton-kápolnája, Assisi)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

Gyors finanszírozási ajánlat (robertpetrov500@gmail.com) Szüksége van kölcsönre házvásárláshoz, autóvásárláshoz vagy különféle (...)

john Helló Már csak elutasították a bank az utóbbi időben, és nincs, ahol máshol is kap a (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek