„... Csillag hullott. Most már ez is / közeli lett és megszokott, / mint a villany, alvás, evés, / mint ezernyi apró dolog, / mely körülvesz. Csillag hullott, / éreztem a mély éjszakát, / a mély eget s a nyugalom / s a fény emberi magasát, / azt, hogy földközelbe kerültek / a csillagok, s már földi tûzzé - / éreztem, hogyan szelídülnek / szememmé, szemeddé, szemünkké...”
Szatmárnémetiben november 3-án (csütörtökön) délután és 4-én (pénteken) délelõtt jeles irodalomtörténészek, írók és költõk részvételével Szilágyi Domokos életérõl és munkásságáról tudományos tanácskozást tartanak. A Szamos-parti városban álló köztéri Szilágyi Domokos szobor ünnepélyes megkoszorúzására is sor kerül ez utóbbi nap délutánján.
Megemlékeznek ugyanakkor a költõrõl november 4-én kora este Batizon, november 5-én, szombaton délelõtt pedig szülõvárosában: NAGYSOMKÚTON idézzük emlékét. Utóbbi helyszínen 10 órakor kezdõdik ökumenikus istentisztelet és koszorúzás a református templomban és a szülõháznál. Igét hirdet: Kovács Péter Zoltán református lelkipásztor, valamint Szmutku Róbert római katolikus plébános. A költõt méltatja: Pécsi Györgyi irodalomtörténész (Budapest). Verset mondanak az egyházközség részérõl Brassai Márk és Tornoi Vivien, valamint Ary Dalma, a Szatmári Református Gimnázium diákja.
A kolozsvári sírjánál szombat délutánra szervezett fõhajtást követõen a költõ életét és munkásságát értékelõ kerekasztal-beszélgetéssel zárul az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület Partiumi Alelnöksége által kezdeményezett és szervezett háromnapos rendezvény.
Aki teheti, s eljöhet a programok valamelyikére, szeretettel várják
a szervezõk!
Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei finanszírozásához. Forduljon hozzám bizalommal egy biztonságos és megbízható kölcsönért. Email: isabellemonica9@gmail.com Isabel Monica vagyok. Francia engedéllyel rendelkező hitelez Üdvözlet mindenkinek, aki megbízható kölcsönt keres különféle projektjei (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek